Egyetemista hackerek után kutatnak az online bûnbandák. Az elektronikus bûnözők az utóbbi időben a felsőoktatásban is megpróbálnak informatikus tehetségeket toborozni - állítja a csúcstechnológiájú és…
Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint a nemzetközi maffia és hazai követői egyaránt részt vesznek a magyarországi élelmiszer-hamisításokban. Ezt azzal magyarázta, hogy rendkívül erős a verseny és…
Letartóztatták a Bear Stearns befektetési bank két volt menedzserét azzal a váddal, hogy hazudtak a befektetőknek a másodlagos jelzálogpiac állapotáról. A friss befektetőktől szerzett pénzzel…
A kábítószerkereskedőknél is több hasznot termelnek az élelmiszerrel ügyeskedők. Évi 500 milliárd dollár haszon származik az élelmiszerbûnözésből a világon - mondta Szeitzné Szabó Mária, a…
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot csalt el egy budapesti cég.Az autókereskedéssel foglalkozó fővárosi székhelyû kft.-nál tartott adóhatósági vizsgálat a beszerzésekről szóló számlák jogosulatlan…
Szamurájkarddal és nuncsakuval felszerelkezett banda csapott össze biztonsági őrökkel a Népszigeten, a Mahart egykori ingatlanán. A csatát végül az új tuljadonost képviselő őrző-védő emberek nyerték,…
Az utóbbi időben megszaporodta a munkaadók , hazai és külföldi befektetők szervezetei és a Fidesz vezetői közötti tárgyalások , mintha mindkét fél készülne arra az…