A fogyasztóvédelmi hatóságnak is lehetősége lesz a jogsértő üzletek ideiglenes bezárására szeptember 1-jétől, míg az illegális húsüzemek akár kétmilliárd forintos bírságra is számíthatnak - mondta…
Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság.A másodrendû vádlott Kerék Csaba, a Britton cégcsoport…
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egymillió forint eljárási bírságot szabott ki a 4-es metrót kivitelező BAMCO Közkereseti Társasággal szemben, és megtiltotta az átkötő alagút építését,…
Augusztus 28-án hirdeti ki az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Kulcsár-ügyben. Bár a vádlottak az utolsó szó jogán előadott védekezése már péntek délre befejeződött,…
Napokon belül átutal 660 millió forintot a pénzügyőrség a MÁV Általános Biztosító Egyesületnek a társaság volt elnöke és társai ellen folyó nyomozás alatt eddig lefoglalt…
A FigyelőNet információ szerint két magyar jegyüzér is van a hét végi razziák során előállítottak között. A kínai törvények szerint a jegyüzérkedés maximálisan 15 nap…
Kétmilliárd forintot követel vissza egy biztosítótársaságtól – a hvg.hu értesülései szerint az Axa Coloniától – hetvennégy Győr-Moson-Sopron megyei ügyfele, mivel az életbiztosításra adott pénzük egy…