2025. július 7., hétfő - Appolónia
Tíz év szállodaiparra, turizmusra és stratégiára fókuszáló tanácsadói munka után nagy változást hozott a 2021-es év Takács Márton életében: a szakember a Moore Global Budapesten
A termelés volumenében és az ágazatban alakult új cégek számában is kiemelkedően teljesített tavaly a hazai építőipar. A Központi Statisztikai hivatal adatai szerint a szektor
A legtöbb hiányosság az étolajjal kapcsolatban fordult elő. A fogyasztóvédelmi szakemberek 85 esetben találtak kifogásolnivalót az élelmiszerárstop betartását vizsgálva - közölte az Innovációs és Technológiai
Az Europa Capital, a páneurópai ingatlanbefektetési alapkezelő a White Star Real Estate-tel partnerségben bejelenti, hogy legújabb értéknövekedési alapja, az Europa Fund VI nevében elindította a
A CPI Hungary a magyar irodapiac meghatározó vállalataként 2021-ben is jelentős eredményeket ért el, miközben sikeresen kezelte a pandémia ingatlanpiacot érintő következményeit: az elmúlt öt
Jellemző az emberekre, hogy akármilyen kiadás előtt állnak szeretik tudni, hogy mennyit fognak költeni. Nincs ez másképp akkor sem, ha valaki azt tervezi, hogy házat
A Nemzeti Kastélypogram és a Nemzeti Várprogram fejlesztéseinek eredményeként hamarosan országszerte 18 kastély és 12 vár kínál tartalmas időtöltést a látogatók számára, az egyes helyszíneken
Ma már nem ritka megoldás: minden egységében robot pincéreket alkalmaz egy étteremlánc a munkaerőhiány ellensúlyozása érdekében. A koronavírus miatt nagyon sok vendéglátós mondott fel, egy
2021 úttörő évnek számított a hazai podcast piacon: egyre több magas minőségű audio streaming jelent meg az online térben és a cégek is felismerték az
Igazi fesztiválkaleidoszkóp: mintegy száz program várja az…
Önkéntes Vízadó programot hirdet Budapesten a 10…
Az elmúlt években a nyár programkínálatának fénypontjává…