2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Minden idők egyik legnagyobb magyarországi ingatlanpanamájaként említi mai cikkében a Magyar Hírlap azt az ingatlanvisszaélés-sorozatot, melyben most nyomozás folyik. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya hûtlen kezelés…
Sziebert Györgyöt, a BKV jogi igazgatóját tavaly december 4-én, egy óbudai bevásárlóközpont mélygarázsában érték tetten a nyomozók, mikor több mint 11 millió forintot vett át…
Fokozódnak az indulatok és sokasodnak a kérdőjelek az AIG amerikai biztosítóóriás 2008. őszi megmentése körül. A kongresszusi vizsgálat során napvilágra került e-mailek azt bizonyítják, az…
Befektetési alapok egy csoportja pert indított Wendelin Wiedeking volt vezérigazgató és Holger Haerter korábbi alelnök ellen. A befektetők azzal vádolják Wiedekinget és Haertert, hogy csaltak…
Több olyan gazdasági bûnügyet is felderített a vám- és pénzügyőrség az idén, amellyel az elkövetők milliárdos kárt okoztak az államnak - közölte a Vám- és…
A lapunk birtokába került dokumentumok szerint csaknem egy éve szerződés nélkül használja személy- és tehergépjármû-flottáját a MÁV. Számításaink szerint mostanra több mint egymilliárd forintot fizettek…
További előállítások, és letartóztatások várhatók a rendőrség nyilatkozatai szerint a BKV volt humánpolitikai igazgatójának, és Hagyó Miklós helyettes szóvivőjének előállítása után. Balogh Zsolt, a BKV-t…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője