2025. július 29., kedd - Márta

Magyarország 5,1 ponttal a 46. helyre került a Transparency International (TI) 2009-es korrupció érzékelési index (CPI) rangsorában, amelyet Új-Zéland vezet 9,4 ponttal. Magyarország megítélése a…
Az OTP Bank bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróságon a Nitrogénmûvek Vegyipari Zrt. felperes 25 milliárd 247 millió forint pertárgyértékû kártérítés iránti pert kezdeményezett az OTP…
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei szállták meg a Bank Center irodaház egyik emeletét szerdán. A nyomozók az egyik legnagyobb hazai gázszolgáltató, az Emfesz dokumentumait keresték…
A New York-i főügyész szerint a világ legnagyobb félvezető-gyártója globális és szisztematikus kampányt folytatott kenőpénz, fenyegetések és erőszak alkalmazásával azért, hogy így biztosítsa elsőségét a…
Helybenhagyta a Baranya Megyei Bíróság Ernyes Mihály volt Baranya megyei rendőrfőkapitány büntetését, akit korábban csalás miatt egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel…
A piaci áraknál 30-50 százalékkal magasabb ajánlati árakkal nyerte meg a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 4,3 milliárd forintos papírtenderét egy szocialista kötődésû, offshore hátterû cég októberben.…
Magyarország nevezhető leginkább adóparadicsomnak az új EU-tagállamok közül - írja a Világgazdaság. A pénzügyi élet átláthatóságáért küzdő Tax Justice Network tanulmánya alapján azonban a régi…

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője