2025. szeptember 13., szombat - Kornél

A közelmúltban több szövetkezeti hitelintézetnél derült fény belső munkatársak által elkövetett visszaélésekre. Ezek jelentős, adott esetben több száz milliós károkat okoztak az érintett intézményeknek -…
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Meditens Kft.-re. A cég ugyanis az általa kínált fényterápiás eszköznek…
Balogh Zsoltot BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóját tettesként, hûtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség és az ügyészség. Fővárosi Főügyészség keddi közleményéből kiderült, hogy Balogh Zsolt, a…
Sikeres nyomozás lezárásaként, vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, SZJA csalásra specializálódott csoport ügyében, melyet a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala leplezett le az…
Három hónappal meghosszabbította Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetét a bíróság. Antalt csalással és hûtlen kezeléssel gyanúsítják. Május 29-éig meghosszabbította a bíróság Antal…
Hárommilliárd forintos csalással gyanúsítják a prágai központú Capital Partnerst, öten már őrizetben vannak; a károsultak az anyacéget perelhetik Csehországban. Az öt ember közül egy cseh,…
A tagállamok képviselőiből álló klímabizottság (Climate Change Committee) február 17-én elfogadta az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerben (EU ETS) használt kibocsátási egységek regisztrációjára 2012-től bevezetésre kerülő új…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője