2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Csalással vádolják a Porsche legendás volt vezérét

2010-01-26 1489
Befektetési alapok egy csoportja pert indított Wendelin Wiedeking volt vezérigazgató és Holger Haerter korábbi alelnök ellen. A befektetők azzal vádolják Wiedekinget és Haertert, hogy csaltak a vállalat vezetése során és ezzel 1 milliárd dolláros kárt okoztak a Volkswagen felvásárlására tett sikertelen kísérlettel – jelenti a Reuters.

A manhattani bíróságra beadott dokumentumok szerint a Porsche és a két megnevezett vezető több esetben megtévesztette a befektetőket és hazudott az autógyár helyzetével és szándékaival kapcsolatban. A cég szóvivője annyit közölt: vizsgálják a befektetők állításait.

A Porsche 2008-ban határozott úgy, hogy felvásárolja a nála többször nagyobb Volkswagent. A luxus sportautógyár terve azonban nem vált be, az akvizíciós szándék hatalmas adósságot hozott létre.

Végül a Volkswagen csoport vásárolta meg a Porschét, Haerter és Wiedeking pedig elhagyták a céget. A megállapodás szerint Európa legnagyobb autóipari csoportja 3,3 milliárd euróért megvásárolja a Porsche 42 százalékát, amely 2011-ig beolvad a Volkswagen konszernbe.

A most bíróság elé citált Wendelin Wiedekinget 1992-ben nevezték ki a Porsche vezérévé és a hitelválság kirobbanásáig – a legjobban fizetett német menedzserként – a világ legnyereségesebb cégévé tette az irányítása kezdetén még csődközeli helyzetben lévő Porschét.

(Forrás: www.vg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője