2025. november 16., vasárnap - Ödön

A BKV botrányai csak a jéghegy csúcsa?

2009-09-14 1289
A BKV feltehetően csak a jéghegy csúcsa, más állami cégeknél is milliókat fizethettek ki végkielégítésekre - jelentette ki Burány Sándor. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a szocialisták most úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a botrányokhoz.

Az MSZP budapesti elnöke felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte a közlekedési vállalatnál tapasztaltakat, de nem zárja ki, hogy más - nemcsak fővárosi - cégeknél is hasonló volt a gyakorlat. A képviselő bejelentette: 2003-ig visszamenőleg a főváros minden cégénél megvizsgálják a felsővezetők szerződéseit, javadalmazásait, és ezeket szeptember 15-ig nyilvánosságra hozzák.

Burányék a sajtóból tudnak a botrányokról?


Burány szerint azért csak most teszik meg ezt, mert ők is a sajtóból értesültek a botrányokról - a politikus úgy fogalmazott: a menedzsmentek csak akkor aktívak, amikor pénzt kell kérni, az elszámolásokkal, szerződéskötési gyakorlattal már nem keresik meg a döntéshozókat.

Vizsgálatokat sürgetett a Fidesz

A Fidesz szerint felháborító, hogy a szocialisták most úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a botrányokhoz. Tarlós István szerint a budapesti cégeknél tapasztalt visszásságok miatt az utóbbi években folyamatosan vizsgálatokat sürgettek, ám javaslataikat ellehetetlenítette a fővárosi koalíciós többség.

„Most, hogy az ellenzék fölborította az asztalt, úgy tesznek, mintha ők akarnák helyrehozni, amit ők rontottak el. Képmutató magatartás, a közvélemény nyilvánvaló és minősíthetetlen félrevezetését szolgálja. Az MSZP felügyelte eddig is ezeket a területeket: eszük ágában nem volt semmit sem csinálni” – szögezte le Tarlós István fővárosi frakcióvezető.
 
 
(Forrás: www.gondola.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője