2025. május 31., szombat - Angéla

A cég értékét is növelheti az IT-biztonság

2008-10-20 508
A vállalatokat a biztonsági és informatikai fejlesztésekben nemcsak az motiválja, hogy megfeleljenek az előírásoknak, hanem az is, hogy ezzel növelni tudják a vállalat értékét - mondta Varga Zsolt, a Novell konzultációs részlegének operatív igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a magyar vállalatok és szervezetek is egyre többet költenek arra, hogy eleget tegyenek a különböző törvényeknek, szabályoknak, azaz az úgynevezett megfelelősségre sokat fordítanak.

Elmondta: jelentős összegekbe kerül a biztonsági naplók (logok) alapos vizsgálata, illetve arra is sok pénzt fordítanak, hogy ki, mikor, melyik rendszerbe lépett be és ott milyen tevékenységet végzett. Az informatikával és biztonsággal foglalkozó szervezetek számára világszerte kulcsfontosságú technológiának számít az információbiztonsági és eseménymenedzsment, a Security Information and Event Management (SIEM), valamint a személyazonosság- és hozzáféréskezelés, az Identity and Access Management (IAM) - említette meg.

Varga Zsolt elmondta: a tapasztalatok szerint egy informatikai projektre szánt költség 50 százaléka fedezi az induláskor kitûzött összes cél megvalósításának 90 százalékát, míg a másik 50 százalékot többnyire arra költik, hogy a vállalat mûködése megfeleljen az előírásoknak. Mivel ennek megteremtése nem olcsó, egy vállalatnak nem arra kell törekednie, hogy a megfelelőssége 100 százalékos legyen, hanem arra, hogy minimálisra csökkentse a "nem megfelelősségből" származó kockázatokat - fejtette ki.

Az eseményen közölték: a költségek nagyságát mutatja, hogy a vállalatok és szervezetek 2005-ben az USA-ban körülbelül 15,5 milliárd dollárt költöttek arra, hogy megfeleljenek az IT-biztonsági követelményeknek. Ezen túlmenően mintegy 46.000 munkaórát fordítottak az IT-ellenőrzésekre, eleget téve például a Sarbanes-Oxley (SOX) törvényben meghatározott belső ellenőrzési folyamatok felügyeleti szabályának.

Varga Zsolt elmondta: az informatikai megfelelősségnek több kritériuma is van, például az, hogy kizárólag a jogosult személyek kapjanak információkat, az adatok és a tartalom kontroll nélkül ne változzon meg.

A világon és Magyarországon nemzetközi és helyi szabályok határozzák meg a cégek mûködését: a HIPAA a társadalombiztosítás és egészségügyi adatokkal dolgozó szervezetekre, a SOX és az EuroSOX a tőzsdei vállalatokra, a PCI-DSS a bankkártyás tranzakciókat lebonyolító kereskedőkre, a Basel II. pedig a pénzintézetekre vonatkozik.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

More details
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

More details
Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője