2025. május 6., kedd - Ivett

A sztrájkok hete jön

2007-11-20 658

Kedden és szerdán is munkabeszüntetésekre kell majd számítani, ám csak a szerdai nap lehet igazán forgalom-bénító. A tervek szerint aznap délig ugyanis nem indulnak el a vonatok, két megyében pedig a buszmegállóban is felesleges lesz várni. Az ország áramellátását importból biztosítják majd az energiatermelők sztrájkja miatt.

Munkabeszüntetésekkel nehezített napok jönnek: a jövő héten ugyanis kedden és szerdán is lesz, aki sztrájkol. Előbb – bemelegítés gyanánt – a BKV dolgozóinak egy része szünteti be a munkát kedden hajnali négytől hatig. Arról egyelőre a közlekedési vállalatnál sem tudtak mit mondani, hogy ez a sztrájk hogyan befolyásolja a fővárosi közlekedést.

A munkabeszüntetésben két buszgarázs szakszervezete érintett. A legnagyobb BKV-s tömörülés, a Városi és Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnökhelyettese, Gulyás Attila, a FigyelőNet megkeresésére elmondta, ők sem a keddi, sem a szerdai sztrájkban nem akarnak részt venni, utóbbiban azért, mert attól tartanak, hogy a Liga Szakszervezetek által szervezett leállásban szélsőséges politikai csoportok is megjelenhetnek és így politikai felhangot kaphat a demonstráció.

Tömeges sztrájk szerdán

Szerdán ugyanis számtalan érdekképviselet tervez munkabeszüntetést. Ebből a legjelentősebb várhatóan a vasutasok sztrájkja lesz, amely szerda reggel hattól egészen délig tart. A MÁV és a szakszervezetek még egyeztetnek az elégséges szolgáltatás mértékéről, de jelenleg úgy tûnik, közel ezer, személy- és tehervonatot érintene a leállás.

 Hogy a helyzet ne legyen könnyebb, Békés és Vas megyében is csatlakoztak a sztrájkhoz a buszosok, így a Viharsarokban és Vasban főként autóval ajánlatos közlekedni szerdán. A munkabeszüntetésre buzdító felhívással a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is szolidaritást vállalt, ezért – információink szerint – nem szabták meg tagjaiknak a kötelező munkabeszüntetést, hanem minden iskola helyben dönti el, részt vesznek-e a sztrájkban.

Az energiatermelők is leállnak

Az ország energiatermelése sem alakul fényesen jövő szerdán, ugyanis leállnak Villamosenergia-ipar Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége - Dél-magyarországi Áramszolgáltató Tagszervezete és a Budapesti Erőmûvek Szakszervezete. Emellett leteszik a munkát a Fûzfői Energiaipari Szakszervezet tagjai az Olajipari Munkások Szakszervezete is. Az ország áramellátását így importból biztosítja az áramelosztó.

A sztrájkok lezárásaként a szerda estére a Liga Szakszervezetek egy demonstrációt szerveznek este hat órára a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásához. A kormány reformokkal szembeni meghátrálásában bízó szakszervezetekhez csatlakozott többek között a Fidesz, a Gépjármûvezető-képző Szakoktatók Független Szakszervezete, a Magosz, a Magyar Orvosi Kamara és a Bencés Diákszövetség is.

Politikai alapon

Érdemes megnézni, hogy a jövő szerdára meghirdetett sztrájk munkavállalói demonstráció-e vagy pártpolitikai jellegû demonstráció - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Emlékeztetett arra, hogy a sztrájkfelhívás előkészítésében egy szakszervezeti konföderáció, a Liga vesz részt, valamint a Ligához tartozó kisebb ágazati szakszervezetek.  Mint mondta, nem tudja, van-e kapcsolat aközött, hogy a többi nagy szakszervezeti tömörülés nem csatlakozott ehhez a demonstrációhoz, illetve aközött, hogy a Liga szakszervezet elnöke az elmúlt napokban Orbán Viktorral egyeztetett "és valamilyen megállapodást kötöttek egymással", hozzátéve, hogy a kettőnek van-e egymáshoz köze, azt nem tudja megítélni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a sztrájkot támogatja és részt vesz a felhívás terjesztésében a Fidesz és a Jobbik. "Rajtuk kívül más nem" - fûzte hozzá.

.............................................................................

Sztrájkolók és célok 
BKV – az átszervezések és a létszámleépítések miatt veszélybe kerülő színvonal csökkenés miatt
Vasutasok – a mellékvonalak megszüntetésével veszélybe kerülő vasúti munkahelyek megvédése miatt
Liga Szakszervezetek – a vasúti munkahelyek megvédéséért, az egészségügyi ellátórendszer átalakításának
megakadályozásáért és a nyugdíjrendszer átalakítása ellen tiltakoznának
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – társadalombiztosításért és az esélyegyenlőség fenntartása miatt

 

(Forrás: www.fn.hu)
 
 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

More details
Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

More details
Napirenden a Rákosrendezőre tervezett Parkváros koncepciója

Napirenden a Rákosrendezőre tervezett Parkváros koncepciója

More details
A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

More details
1 millió új munkahelyet is hozhat a blokklánc-technológia 2030-ig

1 millió új munkahelyet is hozhat a blokklánc-technológia 2030-ig

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
Friss felmérés: A magyar autós öreg járművet vezet, és maga végzi a szerelést

Friss felmérés: A magyar autós öreg járművet vezet, és maga végzi a szerelést

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője