2026. május 18., hétfő - Erik

Kormányzati körökben hódít a nyílt forráskód

2007-11-07 982

Amerikai kormányzati körökben a vártnál is gyorsabban terjed a nyílt forráskódú platform és a döntéshozók nagy többsége kedvező eredményeket, előrelépést vár a nyílt megoldásoktól.A nyílt forráskódú szoftverek és egyéb megoldások terjedéséről a Federal Open Source Alliance...

...készített felmérést, amelynek eredményei láttán örömmel számolhattak be a gyors terjedésről.A szövetség, amely többek között olyan nagy cégeket is soraiban tudhat mint az Intel, a Hewlett-Packard és a Red Hat, elégedetten állapíthatta meg, hogy kormányzati körökben is kedvezően nyilatkoznak az alternatív megoldásokról.

Az IT-döntéshozók 55 százaléka válaszolt pozitívan a kérdésekre, megerősítve, hogy ügynökségeik, szervezeteik legalább egy nyílt megoldást használnak a napi munka során. Az összesen 218 válaszadó további 29 százaléka jelezte, hogy a következő egy évben ők is kipróbálnak valamilyen alternatív szoftvert, vagyis az arány még ennél is sokkal jobb lesz. A titkosszolgálatok részéről nyilatkozó döntéshozók 88 százaléka véli úgy, hogy a nyílt projektek kedveznek az ügynökségeknek, ami nem véletlen, hiszen az NSA már 2001 óta támogatja Security Enhanced Linux projektet, amelynek elsődleges célja egy biztonságos platform létrehozása és mûködtetése.

A nyílt megoldásokat alkalmazók 90 százalékban hangoztatták azon véleményüket, miszerint ezen projektek kedvező hatást gyakorolnak az eredményességre. A fő előnyök között emelték ki a fokozott biztonság megteremtésének lehetőségét, a szoftverek egyénire szabását, valamint a hatékonyan mûködő adatközpontok létrehozását.

Érdekes módon a távolmaradók nagy része is főként a biztonságra hivatkozott, és ugyanilyen nagy hangsúlyt kapott az igényelt szabványok hiánya. A másik fő indíték a jelenlegi status quo-tól való elmozdulással kapcsolatos ellenérzés, vagyis sokan maradnának a már megszokott - kereskedelmi - megoldásoknál. Igaz, azok akik már legalább egyszer dolgoztak nyílt megoldásokkal, 97 százalékban sikeresnek, vagy legalább részben sikeresnek vélték a munkát, ami a szövetség szerint kiemelkedő arányt jelent az IT-ágazatban.

(Forrás: http://www.sg.hu/)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője