2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A Magyar Fesztivál Szövetség évi rendes közgyűlésén ezúttal tisztújításra is sor került, ami különleges eseménynek mondható, hiszen a közel két évtizede az elnöki posztot betöltő Márta István nem indult a megmérettetésen.

Egész héten tart a Hősök terén és több más budapesti helyszínen az 52. Nemzetközi  Eucharisztikus Kongresszus rendezvényfolyam. Ami igencsak csalódás a szállodások részéről, hiszen azt hitték, jóval magasabb foglaltságot hoz számukra ez a program, mint amit a tények igazolnak.

A fogyasztói visszajelzések és a megrendelések száma alapján minden várakozást felülmúló tesztüzem végével élesben is elindult Magyarország legújabb online termelői piaca. A Közért+ online webshopja szeptember 6-tól megújult felületen várja a vásárlókat, akik a korábbinál jóval szélesebb termékkínálatból válogathatnak.

Idén ősszel ismét egyetemisták jelentkezését várja a Market Építő Zrt. a Market 21 Days elnevezésű szakmai kihívásra. A kifejezetten mérnökhallgatóknak kiírt pályázat keretében egy maximum 100 négyzetméter területű, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotniuk a résztvevőknek.

Új irodaépület fejlesztését indítja el a Wing: a HOP Passage a hajdani Hungária körúti Siemens telephelyen megvalósuló Hungária Office Park (HOP) részeként épül fel. Környezettudatossági és akadálymentes épületminősítéseknek megfelelő, A+ minőségű, prémium irodaterek jönnek létre a bruttó 32 000 négyzetméter alapterületű új épületben.

Koncertekkel, gyerekprogramokkal és látványkonyhával is várja az érdeklődőket a 23. Szilvanapok szeptember 10 és 12. között Szarvason.

Utcazene verseny közönségszavazattal és külön zsűrizéssel, utcaművész találkozó, gasztronómiai és kézműves vásár, tokaji borkóstolókkal egybekötve. Különleges hangszerek, különleges zenék, stílusos előadók, egybefoglalva nagyon színes és egyedi program várható akusztikus formában!

A Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. figyelembe véve Kalocsa város sokéves tradícióit, illetve a világban évről évre megjelenő kulturális elvárásokat, megálmodta a Csíplek Kalocsa Paprika- és Gasztrofesztivál koncepcióját. A KIK célja, hogy olyan márkát építsen, amely az ország öt legnagyobb gasztrofesztiválja közé emeli a méltán híres Paprika Fesztivált.

A Bács – Kiskun megyeiek már jól ismerik a Kiskunhalasi rendezvénysorozatot, ugyanis több mint harminc éve minden évben megrendezésre kerül a tömegeket vonzó esemény. Igazi családbarát rendezvénysorozat, melyen minden korosztály kellemesen érezheti magát.

A városban minden adott ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényen többféle programokkal kedveskedjenek a kiérkező látogatóknak. A hétvégére minden előkészítenek a szervezők, hogy a kedves vendégek egy csodálatos szüreti rendezvényre tévedjenek be. Több nemzet is megtiszteli az előadásával a kiskunhalasi közönséget.

Az egyedülálló művészi gasztroshow a kulináris élvezeteket vegyíti a vizuális kultúrával, az ország sztárséfjeinek közreműködésével. Az ART Piknik a legjobb hazai éttermek részvételével, izgalmas ételekkel és ízekkel várja a gasztronómia szerelmeseit Pannonhalmán!

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője