2026. május 18., hétfő - Erik

Rendhagyó óvintézkedésekkel készül Bécs a karácsonyi vásárokra. A stabil járványhelyzetre tekintettel idén várhatóan nem marad el a karácsonyi szezon Bécsben: a Chistkindlmarkt például már november 12-től várja mézeskalács-világába a látogatókat. Nem rendezik meg a Szilveszteri Ösvényt, ugyanakkor újra lehet majd korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt januárban.

A járvány ugyan a kertes házak iránti igény megnövekedését hozta magával, azonban az első hónapok megtorpanása után a panelek piaca is magára talált. A szakértők elmondják, hogy mekkora most a kereslet, és hol járnak az árak.

Az Airbnb közzétette a magyarországi turizmus újjáélesztését elősegítő vállalásainak listáját. A cég elkötelezett minden olyan eszköz és szakpolitika mellett, amely azt a célt szolgálja, hogy a turizmus felelős és fenntartható módon induljon újra az országban – írták közleményükben.

Szövetségünk, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.  Az Elnökségünk úgy gondolta, hogy a jubileumi évforduló méltó megünneplését egy színvonalas szakmai konferencia megrendezésével valósíthatnánk meg. A konferenciát este gálavacsora fogja zárni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021. november 12-én, jövő pénteken rendezi meg az 5. Modern Gyárak Éjszakáját. A gyárak és az üzemek idén hibrid formában fogadják az érdeklődőket: a kínálatot személyes gyárlátogatások és virtuális, online túrák is színesítik.

Az EDDA Művek 2021 decemberében visszatér az Arénába! A legendás rockzenekar egy hatalmas bulival zárja az évet, természetesen a nagy slágerekkel és meglepetésekkel is készülnek.

Demjén Ferenc 2021. decemer 30-án a Papp László Budapest Sportarénában várja a közönségét!

Bár a Bagossy Brothers Company már évek óta jelen van a hazai zenei palettán, mégis az igazi siker hirtelen érkezett meg a pályájuk során. Ezt igzolják a számok is, hiszen legismertebb daluk az Olyan Ő című dal 1 év alatt 20 millió megtekintés fölé szállt, míg a Van ez a hely című daluk 3 év alatt a 6 milliós megtekintést érte csak elm de legújabb daluj a Visszajövök közben alig két hónap alatt 2,3 milliós megtekintést ért el.

Bangó Margit világhírű cigány- és magyarnóta-énekes születésnapja alkalmából, egy utolsó nagykoncertre készül 2022. február 12-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A jeles alkalom méltó ünnepe lesz eddigi életének és életművének, vendégekkel, meglepetésekkel és fergeteges örömzenével.

2022. február 13-án Hobo egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Arénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba. Ünnepeljük együtt, hogy HOBO 77!

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője