2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Karácsony Bécsben

2021-11-04 603

Rendhagyó óvintézkedésekkel készül Bécs a karácsonyi vásárokra. A stabil járványhelyzetre tekintettel idén várhatóan nem marad el a karácsonyi szezon Bécsben: a Chistkindlmarkt például már november 12-től várja mézeskalács-világába a látogatókat. Nem rendezik meg a Szilveszteri Ösvényt, ugyanakkor újra lehet majd korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt januárban.

November közepétől nyitják meg kapuikat a bécsi karácsonyi vásárok, amelyekre most dolgozza ki a járványügyi intézkedéseket a város. Az már biztos, hogy a vásárokra az úgynevezett 2,5G-szabály vonatkozik majd, vagyis csak koronavírus ellen oltottak, gyógyultak, vagy negatív PCR-teszt birtokosai látogathatják őket. Lesz beléptetés is, ennek mikéntjén még dolgoznak, mivel mindegyik vásárnak más-más a felépítése.

Egyelőre három lehetséges verzió van: a látogatókat az egyes gasztronómiai standoknál ellenőrzik, elkerítik a gasztronómiai részt és itt ellenőrzik a belépőket, vagy a teljes vásárterületet körbekerítik és máshol mehetnek majd be azok, akik fogyasztani szeretnének és azok, akik csak körül szeretnének nézni a standoknál. Jelenlegi állás szerint a vásár területén nem kötelező a maszk viselése, de ha romlik a járványhelyzet, előfordulhatnak szigorítások.

A Bécsi Városháza előtti mesevilág, a Wiener Weihnachtstraum, benne a Christkindlmarkttal 2021. november 12-től december 26-ig várja a karácsonyi vásárok szerelmeseit. Hogy több hely legyen és kisebb tömeg, idén nem építik meg a korcsolyapályát, ugyanúgy lehet viszont andalogni a Városháza Park gyönyörűen feldíszített fái alatt, sétálni a Betlehem-ösvényen, fényképezkedni fagyöngy alatt és csókot váltani a Pusziponton.

Mivel idén januárban a 200 ezer látogató közül senki sem fertőződött meg koronavírussal, a Bécsi Városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét. A Wiener Eistraum 2022. január 19-e és március 6-a között várja a korcsolyázni vágyókat. Akárcsak tavaly, idén sem rendezik meg azonban a Szilveszteri Ösvényt, a Silvesterpfadot a bécsi belvárosban, mivel a szervezők ilyen volumenű rendezvénynél nem tudják garantálni a járványügyi előírások maradéktalan betartását – tudatták sajtósaik.

I  Forrás: zetapress.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője