2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A globális chiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. A cégek a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart.

A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon: az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban, az adózott eredmény azonban nem csökkent, míg a szektorban foglalkoztatottak száma több mint 27 százalékkal mérséklődött - derül ki a Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmából kiadott PR Trendriport Magyarország 2021 című kiadványból.

Az idén 11. alkalommal rendezte meg Varsóban a EuropaProperty a nemzetközi CEE Investment Awards díjátadót. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb presztízsű ingatlanpiaci elismerését idén az Etele Plaza bevásárló- és szórakoztatóközpontnak ítélték meg az Év legjobb kiskereskedelmi projektje kategóriában.

A lapunk által megkérdezett szakmai szervezetek egyöntetűen helyeslik, hogy a kormány a munkaadókra bízta, előírják-e a koronavírus elleni védőoltást az alkalmazottaik számára. Egyelőre úgy tűnik, a munkaerőhiánnyal küzdő ágazat vállalkozásai kevéssé hajlanak arra, hogy kötelező tegyék az oltást.

A Széchenyi István Egyetem által létrehozott Digitális Termelői Piac keretében jött létre Magyarország új termelői piactere a kozertplusz.hu, mely idén ősszel kezdte meg az éles működését.

A népligeti Liberty komplexumban eredetileg csak irodákat akartak elhelyezni, de a fejlesztő Wing - nyilván a megváltozott piaci helyzetre reagálva - átgondolta a fejlesztést és most hosszú távú megállapodást kötött az Accor szállodalánccal a 42 ezer négyzetméternyi komplexum több mint 12 ezer négyzetméternyi területére. Az épület déli szárnyában úgynevezett dual-branded szállodát alakít ki a fejlesztő az ibis és a Tribe márka színeiben. A szállodai rész átadására várhatóan 2023-ban kerül sor, így ez lesz az első Magyarországon átadott Tribe Hotel.

Tovább bővül az elektronikus kereskedelem és ezért még több raktár kell. A harmadik negyedévben 14,2 ezer négyzetméterrel - az East Gate Business Park Fót és a Login Business Park Dunakeszi átadásával - bővült a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció ipari-logisztikai spekulatív ingatlanállománya - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF).

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója október 28-án a cég éves AR/VR-konferenciáján bejelentette, hogy a közösségi médiaóriás a holdingvállalat nevét megváltoztatja, és mostantól így hívják: Meta. Ez nem egyszerűen egy név, hanem a közösségi médiaóriás messzire mutató céljaira figyelmeztető jelzés.

Ínycsiklandó falatokkal, zamatos újborokkal, örömteli társas tevékenységekkel, harsány mulatozással búcsúzhatnak az ősztől azok, akik részt vesznek a szentendrei Skanzen Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényén november 12-én és 13-án. A Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett, több ezer embert megmozgató rendezvényére az idén immár tizennegyedik alkalommal kerül sor.

2021. november 12-14. között a siófoki Fő téren a Márton-napi népszokások és a liba kerül a középpontba! A gasztroélmények mellett ezúttal is szuper koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak a család minden tagjára!

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője