2025. június 21., szombat - Alajos

Az utolsó üzleti év adatai szerint az XXXLutz áruházakat üzemeltető cégnél legmagasabb az átlagos fizetés, a rangsorban második a Mömax és Möbelix boltokat összefogó vállalatcsoport, hamadik a JYSK és csak negyedik az IKEA. Pedig az utolsó tárgyévet megelőzően még svéd bútorlánc vezette a tabellát. Mi történt az IKEA-ban, és mennyire reális a bruttó 350 ezer forint körüli fizetési igény? Ennek járt most utána a Pénzcentrum.

A múlt évben számos elemzés szólt a 2020-as évben várható lakásárak alakulásáról, az ingatlanpiaci recesszióról, ám a NAV tavalyi forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképből kiderül, hogy koránt sincs vége az áremelkedésnek, hiszen éves összevetésben minden településtípus esetén drágultak a lakások. Az OTP Ingatlanpont szakértője országos szinten vizsgálja az árak alakulását.

Befejezéséhez közeledik a kerekegyházi ipari park fejlesztése. A projekt keretében ez idáig megvalósult a közvilágítás, és a villamoshálózat bővítése, a napokban pedig befejeződött az ipari csarnok építése, melyet termelő és szolgáltató cégek számára kíván bérbe adni a város önkormányzata.

A kormány szerint a budapesti turizmus már soha nem lesz a régi, ezért a külföldi vendégek helyett a fővárosból száműzött vidéki magyarokkal próbálnák meg megtölteni a szállodákat. Már csak két kérdés maradt: hogyan és miből?

A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

Tovább bővült tavaly a százmillió dollárosnál nagyobb befektethető vagyonnal rendelkező szupergazdagok klubja: több mint hatezer ember került be a társaságba, így számuk már meghaladja a hatvanezret. A Boston Consulting Group (BCG) számításai szerint a 60 ezer szupergazdag 22 ezer milliárdos vagyont halmozott fel, ez a világ befektethető pénzének 15 százalékát jelenti.

A nulláról építi újra a magyar kormány a hazai hadiipart, olyan tempóval, hogy csak az előző évben hat új üzem építéséről született megállapodás. A döntéshozók azzal számolnak, hogy 2030-ra már többszáz milliárd forint fölötti kibocsátást ér el a hazai hadiipar, a honvédelmi igények kiszolgálása mellett jelentős exporttevékenységre is sor kerül – mondta el Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Portfolio-nak. Komplett ökoszisztéma jön létre hazánkban: bevonnák a gyártásba beszállítói oldalról a hazai kkv-szektort, illetve az innovációba a magyar egyetemeket is, ennek támogatása végett új befektetési alap, innovációs központ és egy koordinációs központ is létrejön. A miniszter arról is beszélt, hogy szeretné hamarosan ismét magyar tulajdonban látni a budapesti repteret.

Az elmúlt több mint egy év senki számára sem volt könnyű, a rendezvényipar ugyanakkor kiemelten volt érintett a korlátozások kapcsán. Legyen szó koncertről, kulturális, sport, üzleti, gazdasági vagy turisztikai eseményekről, a leállás a teljes szektort érintette. Az újraindulás lassan megkezdődik, de pontosan milyen új szabályoknak kell megfelelni? Milyen források vehetőek igénybe? Hogyan változtak a közönség, a megrendelők, a szolgáltatók elvárásai?

Focilázban indul a nyár Budapesten: a június 11. és július 11. között zajló labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt a főváros izgalmas mérkőzések mellett az esemény kísérőrendezvényeinek helyt adó, ingyenesen látogatható szurkolói zónával gondoskodik a felemelő pillanatokról.

Több mint 70 produkcióval, koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, operettel, színházi szemlével, filmvetítésekkel várja a közönséget a Városmajori Szabadtéri Színpad szeptember 19-ig.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője