2026. május 18., hétfő - Erik

Az Accor új kutatása optimizmusra ad okot az utazások 2022-es visszatérésével kapcsolatban: a felmérésben részt vevők 80%-a akar utazni az idén, átlagosan négy utat terveznek 2022-ben, és 39%-kal többet szándékoznak utazásra költeni, mint 2019-ben.

Az új épület konferenciák mellett sport és kulturális rendezvények, valamint kiállítások rendezésére is alkalmas lesz. Multifunkcionális csarnokkal gazdagodik Hajdúszoboszló – számolt be lapunk tavaly májusban, amikor kiírták a tervezésére szánt közbeszerzési pályázatot. Most a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítására (tervezés és teljes körű kivitelezés egyben) keresik a kivitelezőt – derült ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből.

Hatalmas lendületet adott a különböző virtuális valóság platformok ingatlanpiacának az, hogy tavaly a Facebook bejelentette, a metaverzum lesz tevékenységének fő iránya. Tavaly már 500 millió dollárnyi forgalmat regisztráltak a különböző platformok és a szakértők szerint többszörösére emelkedhet.

Javában zajlik már a szavazás a világ egyik legrangosabb nemzetközi építészeti díján, az Archdaily által indított Building of the Year pályázaton. A szavazáson 15 kategóriában, 4500 pályázat közül kerül ki a kategóriánkénti egyetlen nyertes. A rengeteg pályamű között magyarok is akadnak, ezeket mutatjuk most be röviden.

Öt különböző telephelyen mintegy 400 targoncát és 600 vezetőjét kezeli az a rendszer, amelyet a T-Systems szállított a Waberer’s részére, és amelytől a beruházó a hatékonyság javulását várja. A rendszerben működő okostargoncák rögzítik és egy szoftvernek továbbítják a futásteljesítményükről, műszaki állapotukról felvett adatokat, amelyek összesítéséből a döntéshozók a flotta kihasználtság-növekedését eredményező következtetéseket vonhatnak le.

A TIBA Építész Stúdió projektjeként a Magyar Telekom és a T-Systems közös székháza elnyerte a BIGSEE Építészeti Díjat 2022-ben, Public and commercial architecture (Köz- és kereskedelmi célú építészet) kategóriában. A TIBA Építész Stúdió egy másik projektje, a saját irodájuk is kiérdemelte ugyanezt az elismerést. 

Utolsó simításokat végzi a Bayer Construct Zrt. új, sóskúti székházának megvalósításán, ahova mostanra már beköltözött az egész cégcsoport - olvasható a vállalat közösségi oldalán. A cégcsoport 400 fő befogadására alkalmas, háromszintes, székházának építészeti és belsőépítészeti tervezését a LIMA építésziroda végezte.

Még csak az Egyesült Államoknak, Japánnak, Németországnak és Dél-Koreának volt rendelése ilyenre. Az alábbiakat fogja tudni.Gyógyszerkutatásra, -felfedezésre is alkalmas kvantumszámítógépet épít az IBM - olvasható a HVG-n az Engadgetre hivatkozva. A gépre már öt országból kapott megrendelést (USA, Japán, Németország, Dél-Korea), az ötödik Kanada.

A globális ingatlanszakma egy jelentős része szerint egy vállalatnak ma már nincs feltétlenül szüksége irodára ahhoz, hogy sikeres legyen - írja a Property Forum a RICS Global Commercial Property Monitor 2021 negyedik negyedéves jelentését idézve. A felmérésből kiderül továbbá, hogy a rugalmas irodák iránt megnőtt a kereslet valamint az irodaépületek átalakítása és újrapozicionálása sem egyedi jelenség már.

Tizennyolc új országban, köztük Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban építi ki partnerhálózatát Magyarország és Kelet-Közép-Európa legjelentősebb kiállításszervező cége, a Hungexpo Zrt.

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője