2025. december 22., hétfő - Zéno

A koronavírus-járvány miatt számos vállalatnál hibrid munkavégzést vezettek be elővigyázatosságból, de ez nem jelenti azt, hogy az irodákra kevésbé tartanának igényt. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa rámutatott, az elmúlt két évben nem volt érezhető visszaesés az irodaházak piacán, a cégvezetők inkább a bérelt ingatlanok kihasználásán változtattak.

Immár harmadik éve keresik az Év Házát! A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton május 16-ig nyújthatják be a – 2020. január 1-je után készült – munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői.

A városi közlekedésben az önvezető autózás még mindig a távolabbi jövőt jelenti, a közösségi járműmegosztásra ugyanakkor már vannak példák, az autóbérlés pedig régóta stabil szegmense a piacnak. A Zenit-Auto Rent Kft.-vel az elmúlt 25 év főbb autókölcsönzési és flottakezelési trendjeit vettük végig, de arra is kitértünk, hogy az innovatív szemlélet jegyében a székházuk egy okosépületben működik.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a város sokszínűségének ünnepe idén a találkozás élményét adja: egymással, a felfedezésre váró helyszínekkel és izgalmas témákkal. A kerületeken, közösségeken és műfajokon áthúzódó programkavalkád összeköti a várost és a benne élőket.

Követendő példaként állították a résztvevők elé a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer elemeit és az itthoni KKV stratégiát a külföldi előadók a Makronóm Intézet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az OECD gazdasági tanácsadó testülete társszervezésébenBudapesten megrendezett Small Business, Big Deal nemzetközi konferencián. Ali Karami Ruiz, a Business at OECD kommunikációs és nemzetközi ügyekért felelős igazgatója rámutatott, jó gyakorlatnak tartják a magyar kormány mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítését célzó stratégiáját, amit Yoshiki Takeuchi, az OECD főtitkár-helyettese is elismerő szavakkal illetett. Az eseményen több mint 40 ország vállalkozásfejlesztési szakemberei vettek részt online és személyesen és kaptak részletes beszámolót a magyar vállalkozásfejlesztési intézkedésekről.

A két évvel ezelőtti nagy visszaesés után tavaly nőttek az értékesítések világszerte az amerikai Gartner jelentése szerint. Az öt piacvezető cég tovább növelte részesedését az összes többi piaci szereplő kárára.

Az oroszok egy új rendelettel indítottak ellentámadást a kivonuló nyugati cégek ellen. Az úgynevezett barátságtalan külföldi országokból származó szabadalmak, használati és formatervezési minták jogosultjai nem követelhetnek semmilyen díjat szellemi tulajdonjogaik Oroszországban történő használatáért.

Minden ágazatban jelentősen romlott a magyar gazdaság helyzetének megítélése, mondta el a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. A fogyasztói bizalmi index romlott leglátványosabban, az üzleti várakozások csak az iparban és a szolgáltató szektorban lettek rosszabbak.

Az ELO (Auchan Retail Holdingja, valamint a New Immo Holdingja) és az Indotek Csoport csütörtökön stratégiai partneri megállapodást kötött, amelynek értelmében az Indotek 47 százalékos kisebbségi pénzügyi befektetővé válik az ELO magyar leányvállalataiban, az Auchan Retail Magyarországban és Ceetrus Magyarországban - olvasható az ELO leányvállalatainak az MTI-hez eljuttatott közös közleményében.

Mindhárom nagy amerikai hitelminősítő intézet visszavonja az orosz cégek minősítését. Sem a Moody’s, sem a Fitch, sem pedig az Standard & Poor’s nem nyújt többé adósbesorolást az orosz cégeknek. Deák András György, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa úgy látja, ez már valójában nem sokat jelent gazdasági szempontból, mert a nyugati pénzpiaci szereplők az orosz-ukrán háború kitörése óta egyébként sem nyújtanak hiteleket Oroszországnak.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője