2026. február 6., péntek - Dóra

A flamencóból, a tangóból, valamint a kortárs táncból és a néptáncból is ízelítőt kap a közönség a TáncParkban, a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 14. és 24. között a Millenáris Parkban.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

Villány Város Önkormányzata július 8-án és 9-én 11. alkalommal rendezi meg a Villányi Rozé Fesztivált a többezer rózsaszínű lufival, lampionokkal és papírvirágokkal feldíszített Villányi Rendezvénytéren.

Hazai természetes vizeink minősége kiváló, a legtöbb kijelölt fürdőhely nagy biztonsággal használható. Most összeszedtük a fővároshoz közeli legszebb strandokat, ahol egészen biztosan jól fogja érezni magát a család hétvégén.

Bár szép számokat ért el a Nike az első félévben, a teljes évre vonatkozó előrejelzések nem túl fényesek. A Nike a vártnál jobb árbevételt és nyereséget ért el a május végével véget érő negyedik pénzügyi negyedévre vonatkozóan: a bevételek mindössze 1 százalékkal, 9,9 milliárd fontra csökkentek.

Július 1-én nyitja meg kapuit a GOBUDA Mozi, a teljeskörűen felújított GOBUDA Mall – korábbi nevén EuroCenter – prémium multiplex mozija. A WING fejlesztésében újjászületett bevásárlóközpont számos újítása a látogatók szórakozását helyezi előtérbe. Ezt támogatja a vadonatúj mozikomplexum is, amely egyúttal a Mall szolgáltatásait is egy új szintre emeli.

Az újbudai bevásárlóközpont évek óta tudatosan zöldíti épületét, és annak működését. Ezt már a világ vezető fenntarthatóság-vizsgálati módszere (BREEAM) alapján végrehajtott minősítési eljárás is tanúsítja. Az egykori Skála áruház helyén megnyílt pláza a magyar mezőnyből elsőként nyerte el a legmagasabb, Outstanding Building Management és Excellent Asset Performance minősítést.

Debrecen rendelkezik a legnagyobb irodaállománnyal Budapest után, hiszen jelenleg 125 ezer m2-nyi modern munkatér áll a vállalatok rendlekezésére. A legújabb fejlesztés az Agora Office második üteme, a komplexum immár összességében 16 ezer m2-nyi területet kínál.

Több mint kétmilliárd forintos beruházás eredményeként teljesen megújul a hajdúszoboszlói szállodasor, a Mátyás király sétány. A hajdúszoboszlói városháza tájékoztatása szerint a Hajdúszoboszlói Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány konzorciuma a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán elnyert több mint kétmilliárd 77 millió forintból valósítja meg a turisztikai fejlesztést.

A Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei konzultáltak a légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője