2026. február 6., péntek - Dóra
Péntektől parkolási díjat kell fizetni az Infopark környékén - tájékoztatta a XI. kerületi önkormányzat. Július 1-től díjkötelessé válnak az Infopark önkormányzati tulajdonú útjai, a Magyar Tudósok körútja, a Feketeházy János utca, a Hevesy György utca, az Egyetemisták parkja, valamint Lágymányoson az Egry János utca és a Bertalan Lajos utca.
Európa-szerte egyre több nagyvárosban találkozhatunk olyan városnegyeddel, ahol teljesen új épületekkel újul meg a városszövet: az épületegyüttesek megfelelő infrastrukturális háttérrel akár önálló városrészként is megállják a helyüket. Ezekben a lokációkban elsősorban a lakóingatlanok dominálnak, de egyre gyakoribbak a kereskedelmi egységek, az irodák, vagy akár a vegyes használatú épületek is. A vízparti városok esetében megfigyelhető, hogy a korlátozott számú, és ebből kifolyólag különösen értékes partmenti és partközeli területtel rendelkező ingatlanfejlesztők törekednek az építészeti kuriózumra és egyedi megjelenésre.
Az ikonikus épület földszintjén rövidesen újra megjelenik az élet. A 2012 óta helyi védettséget élvező angyalföldi DOMUS Áruház a hetvenes évek egyik legmegosztóbb budapesti épülete, hiszen a Lázár Antal (1941-) és Reimholz Péter (1942-2009) közös munkájaként, 1974-re megvalósult óriás felülről lefelé, fokozatosan visszaugratott lépcsőzetes homlokzatával, illetve kis üvegfelületeivel sokak szépségideáljától áll igen távol.
A COVID-19 nagyobb hullámainak lecsengését követően 2022. év elején a közép-európai ingatlanpiac a fellendülés jeleit mutatta, azonban az orosz-ukrán konfliktus jelentősen megváltoztatta az ingatlanpiaci hangulatot is a régiónkban – derül ki a Deloitte közép-európai ingatlanpiaci hangulatfelméréséből. A kutatásban részt vevő ingatlanpiaci szereplők körében az előző évekhez képest csökkent a piaci optimizmus.
Az aktív portfóliókezelés részeként mintegy 1 milliárd euró értékben tervez ingatlanokat értékesíteni az IMMOFINANZ. A vállalat célja, hogy az alacsonyabb hozamú ingatlanjainak értékesítéséből befolyt összeget magasabb hozamú eszközökbe fektesse be, elsősorban a kiskereskedelem és az irodapiac területén.
A GKI konjunktúraindexe május után júniusban is csökkent 15 havi mélypontra jutva, az üzleti várakozások ismét bő 3, a fogyasztóiak viszont újra mintegy 10 ponttal estek az előző hónaphoz képest; az emberek legutóbb a Covid-járvány kirobbanásakor voltak a mostaninál pesszimistábbak.
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlag értéke. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények.
Az Unilever decemberben megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. - közölte az Unilever pénteken.
A Nike bejelentette, hogy kivonul Oroszországból. A sportszergyártó óriás ezzel csatlakozik azokhoz a nyugati márkákhoz, amelyek elhagyták az orosz piacot a háború kitörése óta.
Megkezdte élelmiszerszállító flottájának modernizálását a Tesco, és a mostani körbe négy elektromos jármű is belefért. Négy fecske nem csinál nyarat, de mutatjuk miért fontos ez mégis.
A gazdasági fejlődés egyik fontos pillérét jelenti a fogyasztás, ezen belül pedig a kiskereskedelem. Az elmúlt évekre nem is lehet panasz – leszámítva a járványhoz köthető megtorpanást. Legutóbb 2012-ben volt hanyatlás, azt követően évente 2-7 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene, és bár 2020-ban lényegében stagnált, 2021-ben már egészen közel került a hátrány ledolgozásához, 3,5 százalékos pluszt hozott össze.
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és "hamisítatlan fesztiválhangulat" várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetjük meg Budapesten – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége.
"Nyelvi edzéseken" képzik a magabiztos angolnyelv-használókat.Sokakban él az a tévhit, hogy aki nem tanult gyerekkorában idegennyelvet, az lekésett róla, mert akkor sokkal egyszerűbb lett volna, mint most, felnőttként. Dunay Péter, a Dunay-féle 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója azonban másként gondolja: szerinte kellő motivációval és kitartással felnőttként sem késő elkezdeni a tanulást. Persze azért nem árt szem előtt tartani néhány fontos szempontot.
Ha Magyarországról Ausztriába utazik az ember, hamar…
Szlovákia ingatlanpiaca vegyes eredményeket produkált 2025 negyedik…
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írt…








