2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A Cushman & Wakefield hazai ügyvezető igazgatójával tekintettük át, hogy a gazdasági nehézségek hogyan hatnak az ingatlanpiacra, hogyan alakul a bérlők és bérbeadók viszonya, miért lenne jó az állami beavatkozás kontraciklikussága, illetve mi lesz a befektetésekkel. Pados Gergely szeptember 8-án a Real Estate Beach Conference az „Aktuális kihívások a bérlői piacon. Épületek, víziók, funkciók, közösség” c. panelbeszélgetésünk egyik meghívott szakértője.

A WING fejlesztésében újjászületett GOBUDA Mall bevásárlóközpont idén tavasszal nyílt meg a látogatók számára, és azóta folyamatosan gyarapszik üzleteinek sora. Ősztől neves divat- és szépségápolási márkákkal is várja vásárlóit az észak-budai pláza.

Lakáspiaci szakértők szerint az energiaárak globális emelkedése és a infláció két különösen erős hatást kifejtő tényező ma a hazai lakóingatlan-piacon. A tavalyihoz képest mérsékeltebb áremelkedés várható, sőt, egyes esetekben a trend meg is állhat – egyebek mellett erről beszélt Futó Péter, a Portfolio Ingatlan divíziójának elemzője a Portfolio Checklist keddi adásában.

Magyarországon a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente 40 ezer vadgázolás történhet, a balesetekkel járó személyi sérülések és gazdasági károk jelentősek. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A pénzvisszafizetési garanciával kínált termék hosszas előkészítés után 2022 szeptemberétől Magyarországon is elérhető.

Az európai mobilitás hetén, az autómentes naphoz kapcsolódva, az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek. Az ország legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulása vasárnap a Kéthly Anna térről indul, 14.00 órakor és rendőri biztosítás mellett, 10 kilométer megtétele után a Szabadság téren ér célba.

Világszerte rendkívül dinamikusan nő a pénzvisszafizetési rendszerek népszerűsége, és bár hazánknak van némi lemaradása Nyugat-Európához képest, végre itthon is elérhetőek a  cashback alapú szolgáltatások, és már nemcsak online, hanem a fizikai áruházban történő vásárlások esetén is. A felhasználók minden vásárlásuk után szemmel látható összeget, akár 40 százalékot kapnak vissza a kereskedőktől, akik a nyers és feldolgozott adatokkal nagyságrendekkel tudják javítani marketingtevékenységük hatékonyságát.

A legveszélyeztetettebb korosztályt, a 60 éven felülieket vizsgálják. Mutatjuk az email-címet, ahol jelentkezhet.

A Covid-járvány első időszaka óta először fordul elő, hogy a Magyarországon működő vállalatok közül többen terveznek elbocsátást, mint létszámnövelést. A következő negyedévben a hazai munkáltatók 20 százaléka jelez előre bővítést, miközben 26 százalékuk tervezi csökkenteni jelenlegi munkaerő-állományát – derül ki a ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A jövő innovatív anyagairól szóló előadások, beszélgetések, kiállítások és workshopok segítségével köti össze a designereket, anyagkutatókat, az anyagipar további képviselőit és a közönséget szeptember 15-16-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központjának (MOME IK) Future Materials (A jövő anyagai) című konferenciája.

Mostantól bárki ajánlhat kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint bejelölhet a térképen hazai bringaparkokat, vízvételi helyeket, bringás pihenőket a Kerékpárosbarát applikációban. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) által fejlesztett, ingyenes alkalmazás ezáltal újra szintet lép, hiszen már a felhasználói közösség is alakíthatja a térképet. Igény van rá, az app már az induláskor óriási közönségsiker lett: alig több mint 1 hónap alatt több mint 15 ezren töltötték le azt telefonjaikra.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője