2025. május 11., vasárnap - Ferenc
A munkaerőpiacon óriási változásokat hozott a Covid a home office széles körű elterjedésével, valamint világszerte egy nagyobb munkahelyváltási hullám indult el. Azonban úgy tűnik, a válságoknak nincs vége: az elszállt rezsiköltségek és a brutális infláció komoly kihívások és nehéz döntések elé állítják a munkaadókat. Most Szalai Enikővel, a Yettel HR vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk arról, fel lehet-e készülni munkaadóként a válságra, mennyire érintik a nehézségek a telekommunikációs szektort, és van-e jövője itthon a négynapos munkahétnek.
A koronavírus járvány, illetve Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot. A két esemény hatással volt és van többek között a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, illetve az építőiparra egyaránt.
Az elmúlt időszakban az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kapott a raktározás, ugyanis a mai bizonytalan gazdasági és piaci környezetben sokkal nehezebb biztosítani egy cég folyamatos, kiegyensúlyozott működését, mint néhány évvel ezelőtt.
A Porsche Centrum Budapest támogatásával megnyitott a youngart x-mas art fair a MOM Parkban, ahol a látogatók a galéria sikeres művészeinek és feltörekvő tehetségeinek eredeti műtárgyai között válogathatnak december 23-ig elérhető áron.
A diabétesz világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Hazánkban megközelítőleg 1 millió diagnosztizált cukorbeteg van, becslések szerint viszont további több százezer ember élhet úgy, hogy nem is tud anyagcsere-betegségéről.
Az európai makrogazdasági és geopolitikai turbulenciákból eredő bizonytalansági hullámok kezdik éreztetni hatásukat a kereskedelmi ingatlanpiacokon (CRE), de a harmadik negyedév alapján a befektetői aktivitási hajlandóság továbbra is erős - értesült az OGH Hírügynökség a Colliers legfrissebb, Európára, a Közel-Keletre és Afrikára (EMEA) vonatkozó tőkepiaci pillanatképéből.
Terepjárós dűlőtúrával, borkóstolóval és ínyenc borvacsorával kísért grand reopening eseményen próbáltuk ki a tarcali Andrássy Kúria & Spa megújult tereit és szolgáltatásait.
A hazai üzletlánc vásárlói is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb élelmiszer landoljon a szemetesben: a SPAR a Munch online platformmal karöltve szorítja vissza az élelmiszerpazarlást, ennek köszönhetően a vevők kedvezményes áron juthatnak jó minőségű termékekhez. Az ételmentő szolgáltatást 2022. november 3-ától Budapest XI. kerületében, valamint Szegeden és Hódmezővásárhelyen tesztelik.
Sokan az utolsó pillanatig halogatják a téli abroncscserét, amikor pedig végre rászánják magukat, akár hetekig is kell várniuk a gumisra. A Hankook Tire Magyarország Kft. anyagfejlesztési menedzsere elmagyarázza, miért érdemes időben cselekedni, és már a megfelelő gumikkal várni az első hideget.
Lassan felsorolni is sok, hány előfizetéses online téka, vagy az angol elnevezés után SVOD-ként rövidített szolgáltatás veti meg a lábát Kelet-Európában, így hazánkban is. Pár hónapon belül újabb versenyzővel egészülhet ki a mezőny, jön a SkyShowtime.
Mezei felhasználóként ugyan még nem érzékeljük, de a háttérfolyamatok révén a jövő internete már most része a mindennapjainknak – derült ki Országh Örs, a Blockchain Competence Center ügyvezetőjével készült interjúból a Logiscool Exclusive legújabb adásában.
Már az elmúlt hónapokban is sok bank szigorított a lakossági és vállalati hitelek feltételein, de az elkövetkező időkben még több tervezi ezt. A személyi kölcsönökben és a lakáshitelekben is a kereslet további csökkenésére számítanak.
A klímaváltozás egy eldöntött kérdésnek tűnik. A 2022-es évszázados aszály, az energiaválsággal együtt lehet a katalizátora a megújulásnak a növénytermesztők körében is. Az idei év egyik nagy túlélője és nyertese lehet Magyarországon a szója, ráadásul az öt év termésátlagai alapján, a terméskiesést tekintve kétszer jobban teljesített, mint az év nagy veszteseként elkönyvelhető kukorica - tájékoztatta az Agrárszektort Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője.
A KSH adatai szerint 2022 szeptemberében a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 917 ezer vendéget fogadtak, akik 2,2 millió vendégéjszakát töltött el. Az év kilencedik hónapjában 917 ezer vendég fordult meg a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami 3,8 százalékkal felülmúlja a tavalyi adatot. Szeptemberben összesen 2,2 millió a vendégéjszakát töltöttek el a vendégek, ami 1,3 százalékos javulás az előző év azonos időszakához képest – közölte hétfőn publikált gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő…
Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal…
2025 szeptember 8–9-én ismét megrendezésre kerül Közép-Európa…