2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Kereskedelem

Gödöllőn nyitotta meg 2000. megújult áruházát a JYSK

2023-06-22 1165

Globális felújítási programja keretében Gödöllőn adta át 2000. átalakított áruházát a JYSK szerdán, emellett a lakberendezési lánc 92. magyarországi üzletét is megnyitotta Nagyatádon.

A vállalat szerdai tájékoztatása szerint a dán kiskereskedelmi lánc 2021-ben kezdett bele történetének egyik legnagyobb szabású felújítási programjába, amelynek keretében 2024 végéig világszerte mind a 3200 üzletét átalakítja. Ennek jegyében nyitották újra a korszerűsített, 948 négyzetméter alapterületű gödöllői áruházukat.

A JYSK folytatja terjeszkedését, az év végéig az új nagyatádi mellett további négy üzletet nyitnak Magyarországon. Már 60 megújult hazai áruházuk várja a vásárlókat; idén eddig 7 üzletük újult meg és december végéig még 11 egységet alakítanak át - közölték.

A JYSK 48 országban van jelen, az alapító Lars Larsen az első boltját Dániában nyitotta meg 1979-ben. A 30 ezer munkatárssal dolgozó JYSK csoport forgalma a 2021-22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt.

A JYSK Magyarországon a 2021-22-es gazdasági évben (2021 szeptemberétől 2022 augusztusáig) 67,6 milliárd forint árbevételt ért el, 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a JYSK Kereskedelmi Kft. a 2021-22-es pénzügyi évben 9,288 milliárd forint nyereséggel zárt, míg egy évvel korábban 8,733 milliárd forint volt a társaság adózott eredménye.
A vállalatnak Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van.
 
I Forrás: webradio.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője