2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Október végén sajtóközleményt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mely szerint gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán. A vizsgálat célja a közlemény szerint, hogy feltárhassa a faanyagok drasztikus, országszerte érzékelhető áremelkedésének illetve készlethiányának okait – közölte a hivatal az MTI-vel. De hol tart most az épületfa ára? Van-e hiány, és ha igen, mekkora?
Nem könnyű feladat megtalálni a számunkra leginkább megfelelő munkahelyet és munkakört, igazán szerencsés, aki ez hosszabb-rövidebb idő alatt, de megvalósítja. Ahhoz, hogy minél kevesebb sikertelen próbálkozást kelljen átélnünk, több időt és figyelmet kell fordítanunk saját magunk és az igényeink megismerésére. Ha olyan feladatkört kell ellátnunk, ami személyiségünkkel, habitusunkkal nincs harmóniában, a munkába járás terhekkel teli, a munkavégzés pedig stresszes lehet.
Új kihívásokat hozott a koronavírus-járvány a munkavállalói jóllétben. A nagyobb bizonytalanság növelte a stresszt, csökkentette a jóllétet. Különösen igaz ez a HR-esekre, akik úgy érzik, nekik maguknak is támogatásra lenne szükségük, egy friss kutatás eredménye szerint.
Sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó-visszatérítés céljából – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a NAV közleményéből.
Varga Mihály Pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy a gyermeket nevelő szülőknek visszajár a 2021-ben befizetett személyi jövedelem adójuk (SZJA), aminek felső határa az átlagbér éves adótartalma. Azt korábban is lehetett tudni, hogy több, mint 1,9 millió érintett összesen 600 milliárd forint visszatérítésre lesz jogosult, az alábbiakban a KCG Partners jogi szakértői azt foglalták össze, hogy pontosan miként.
Az Invitech idén már 12. alkalommal hirdette meg az innovációs pályázatot, amellyel a digitalizáció segítségével fejlődni akaró közösségeket kívánják támogatni. A jelentkezési határidőt meghosszabbították, így november 19-ig várják a nonprofit szervezetek projektötleteit.
Kezdetét vette a második magyar tudományos űrhajós misszió, a Hungarian to Orbit, vagyis a Hunor program toborzása. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa elmondta, 2022. január 31-ig várják a nemzetközi standardoknak megfelelő nők és férfiak jelentkezését a hunor.gov.hu oldalon.
A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan működő magyar cégnek számító Caola Zrt. is. Dr. Bándi Imre és befektetőtársai 2020-ban az utolsó pillanatban mentették meg a vállalkozást A helyzetet sikerült stabilizálni, új gyártócsarnokok épülnek határon innen és túl, higiéniai és kozmetikai termékekből álló termékcsaládot pedig folyamatosan fejlesztik.
El kellett halasztani az idén esedékes népszámlálást. A döntés hátterében a koronavírus-járvány áll. A Központi Statisztikai Hivatal 2022-ben, online formában fogja bepótolni a felmérést.
Csaknem két év után először, október 29-én a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ismét személyes jelenléttel megvalósuló üzleti rendezvényt szervezett a kínai turisztikai szakembereknek Pekingben.
A Magyar Kongresszusi Iroda kommunikációját november 1-jétől Holub Katalin vezeti. Az új munkatárssal az iroda útjára indítja rendszeres szakmai hírlevelét is.
Az osztrák szállodaszövetség szerint gyors megoldást kell találni arra, hogy a Szutnyik védőoltást is elfogadják Ausztria-szerte, mert nagyon sok potenciális szezonális munkavállaló ezzel a vakcinával van beoltva.
Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely ráadásul hamarosan a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet. A Börzsöny és a Cserhát turistái a bringapálya mellett egy sor más fejlesztésnek is örülhetnek.
Egy új törvényjavaslat alapján Magyarország csatlakozik azon országokhoz, amelyek digitálisnomád-vízummal próbálják magukhoz csábítani a technofil szabadúszókat. A tervezett szabályozás célját és lényegét dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda ügyvédje járta körül.
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…
Tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el…
Az ESG-szempontoknak való megfelelések a szabályozásokon, az…
Ez lenne a legújabb, jelentősebb változás az…