2026. május 21., csütörtök - Konstantin

2023 utolsó napján a Hello Buda ad otthont a már hagyománnyá vált pezsegős piaci partinak, ahol minden értelemben a legnagyobb pezsgő/champagne választékkal készülünk! 

2023. december 28-29-én kisvasúti járműbemutatóra várja a Gyermekvasút a családokat Széchenyihegy állomásra,mindkét nap 10-től 16 óráig fogadja a látogatókat a rendezvény, a belépés díjtalan. A gőzmozdonyok szerelmeseinek örömére nosztalgiavonatok ingáznak Széchenyihegy és Virágvölgy között, de forgalomba áll a Gyermekvasút legújabb felújított járműve, a C50-es típusú zöld dízelmozdony is. A téli szünetben mindennap feldíszített kocsikkal járnak a vonatok, érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe – akár a fényvonattal útra kelve.

Hogyan alakítsuk át az ünnepi feszültséget vállalkozási sikerré?Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi vállalkozások adják a magyar GDP felét és az itthon foglalkoztatottak 75 százalékát, ennek fényében pedig különösen fontos tény, hogy ezeknek a vállalkozásoknak a tízezrei maradhatnak vezető nélkül, amikor a tulajdonosuk nyugdíjba megy.

A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, viszi a költségeket, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával. Korábban Share Now néven futott a legnagyobb budapesti carsharing szolgáltató, mely az AutoWallis Csoport általi felvásárlás után ma már wigo carsharing néven működik, és egy jelenleg nagyon izgalmas, dinamikusan fejlődő piacon operál. A wigo mint mobilitási márka jövőjéről, az autómegosztási piac helyzetéről, a városi mobilitásról és a fenntarthatóságról kérdeztük Székely Gábort, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatóját, valamint Koralewsky Márkot, a wigo carsharing vezérigazgatóját.

Bár az irodafejlesztési hullám lecsengőben van a nagyobb közép-európai piacokon, ez alól Budapest, a Baltikum és a Balkán kivételt képez. Az irodák iránti kereslet is megváltozott 2023-ban: egyre nagyobb az igény a rugalmas munkavégzést támogató, és a fenntarthatósági célokkal összhangban lévőkre.

A vállalati felelősség és fenntarthatóság olyan témakörök, amelyek napjainkban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A sorjázó külső szabályozások (EU, nemzetközi szakmai követelmények, keretrendszerek) pedig még inkább arra ösztönzik a cégeket, hogy a korábbiaknál is nagyobb figyelmet szenteljenek a vállalati fenntarthatóságnak és felelősségnek. Egyre felkészültebb szakmai háttérrel. 2023. október 27-én, Budapesten, a Gundel Palotában megrendezett CSR Hungary Summit 2023 konferencia nap estéjén immár 16. alkalommal került sor a Magyar Üzleti Felelősség Díj, a CSR Hungary Díj ünnepélyes díjátadójára.

Ezúttal nem a filmes, hanem a kereskedelmi ingatlanpiac nagyjai találkoztak Cannes-ban, hogy bemutassák a szektor fő trendjeit. A várakozások szerint az idén nem a legjobb évét záró ingatlanszektor kilátásai 2024-re kedvezők a bérbeadottságot és az új befektetéseket tekintve is. Emellett azonban olyan komoly kihívásokra, trendekre kell felkészülni a jövőben, mint a valós és e-kereskedelem összefonódása, valamint a márkák aktivitásának támogatása, miközben az ESG elvárásoknak való megfelelés is elérte a szektort. Mindez határozott változásokat igényel a bérlők és a bérbeadók közötti kapcsolat szintjén is.

A generációk közötti tudás-átadás és a pályakezdő álláskeresők beilleszkedésének elősegítése érdekében foglalkoztatási program indul mintegy 2,6 milliárd forintos forrásból 2024 januárjában – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A közleményükben kiemelték, hogy teljesen újszerű program munkakör-megosztás keretében segíti a munkatapasztalat átadását a nyugdíj előtt álló, tapasztalt dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.

Többet szeretnénk eladni? Akkor nagyot kell változtatni az értékesítési stratégián és módszereken. Már nem elég eladni a portékát. Az ügyféllel utána is törődni kell. Problémái megoldásához mindig rendelkezésre kell állni. Különben elveszítjük.

Nercbunda, konyharuha, mikrohullámú sütő, arany ékszerek… ezek a tárgyak mind megtalálhatók voltak a BÁV zálogfiókokban az elmúlt évszázadok során. Bár eredetileg a rászorulók megsegítésére hozták létre, szerepük gyökeresen megváltozott az idők folyamán: a BÁV zálogfiókjai ma már gyorskölcsönt kínáló szolgáltatóként is működnek az ügyfelek terveinek megvalósítása érdekében.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője