2026. április 27., hétfő - Zita

Versenypiaci hírek

Mikróhullámú sütőtől az arany ékszerig: milyen tárgyakat adtunk zálogba az elmúlt évtizedekben?

2023-12-19 807

Nercbunda, konyharuha, mikrohullámú sütő, arany ékszerek… ezek a tárgyak mind megtalálhatók voltak a BÁV zálogfiókokban az elmúlt évszázadok során. Bár eredetileg a rászorulók megsegítésére hozták létre, szerepük gyökeresen megváltozott az idők folyamán: a BÁV zálogfiókjai ma már gyorskölcsönt kínáló szolgáltatóként is működnek az ügyfelek terveinek megvalósítása érdekében.

A zálogházak évszázadok óta az életünk részei: a pozsonyi zálogházat (a mai BÁV jogelődjét) például 250 évvel ezelőtt, 1773-ban alapították. Azokban a kezdeti időkben az intézmény célja elsősorban az uzsora visszaszorítása és a rászorulók megsegítése volt, ám a szerepe és az elzálogosított tárgyak köre folyamatosan alakult aszerint, hogy az adott időben mi volt éppen „értékes”.

Konyharuhából vacsora

Az 1900-as évek elején jelentősen megnőtt a zálogházak forgalma, folyamatosan bővült, és az évszakoknak megfelelően is változott a zálogtárgyak köre. A szocializmusban például a ruhaneműk olyan értéket jelentettek, melyre a lakosság előszeretettel gondolt zálogtárgyként: ősszel és télen a nyáriruháktól, nyáron pedig a vastag, téli holmiktól, bundáktól és szőrmétől váltak meg könnyebb szívvel ideiglenesen az emberek. Egy igazán megható történet is fennmaradt ebből az időszakból: a második világháborút követően tért be az egyik zálogfiókba egy idősebb hölgy, kezében két konyharuhával. A viharos történelmi pillanatban az volt az egyetlen értéke, amelyért akkor pont annyi pénzt kapott, amiből egy szelet húst tudott vásárolni, hogy vacsorát készítsen a katonaságból hazaérkező fiának.

Nyugati kényelem

A zálogfiókokban azok a nyugati árucikkek is fellelhetők voltak, amelyekhez a szocializmus alatt szinte lehetetlen volt hozzájutni. Sok magyar család a BÁV-nál szerezte be az első farmernadrágját, mikrohullámú sütőjét, hifitornyát vagy színes televízióját, melyek szintén hatalmas értéket jelentettek abban az időszakban. Nyáron kelendőek voltak a kempingholmik, táskarádiók és a kerékpárok is.

A zálogházak mai szerepe

Napjainkban a BÁV Zálog sokkal inkább pénzügyi szolgáltató, mint a szegényember utolsó mentsvára. A minőségi és átlátható szolgáltatás került a középpontba, ahol ügyfélként mindennemű rossz érzés nélkül, pénzügyi partnerként intézhetjük ügyeinket. Az országosan közel 100 BÁV fiókban zálogkölcsönt vehetünk fel, ha átmeneti pénzzavarba kerültünk, vagy ha terveink, céljaink mielőbbi megvalósításához van szükségünk tényleg gyors kölcsönre, az online kölcsönkalkulátor használatával pedig otthonunk kényelmében is tervezhetünk. Közel 50 helyen továbbá vásárolhatunk, illetve akár el is adhatunk.

Mára a nemesfémékszerek teszik ki a zálogtárgyak 95%-át, emellett azonban növekszik az igény a márkás, befektetésre is alkalmas órák elzálogosítása iránt is. Festmények és műtárgyak ritkábban kerülnek zálogba, de még mindig jelentős értéket képviselnek az ilyen típusú tranzakciók.

| Forrás: BÁV
| Fotó: Fortepan / UVATERV

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság

Error: No articles to display


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

More details
Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője