2026. május 18., hétfő - Erik

Versenypiaci hírek

A kormány élesíti a munkahelyi generációváltást elősegítő programot

2024-01-08 1189

A generációk közötti tudás-átadás és a pályakezdő álláskeresők beilleszkedésének elősegítése érdekében foglalkoztatási program indul mintegy 2,6 milliárd forintos forrásból 2024 januárjában – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A közleményükben kiemelték, hogy teljesen újszerű program munkakör-megosztás keretében segíti a munkatapasztalat átadását a nyugdíj előtt álló, tapasztalt dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.

A tárca közleménye szerint a vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását.

A program célja, hogy az új generációk a tapasztalt munkavállalóktól tanuljanak, ezzel könnyebbé válik munkába állásuk, és a vállalkozások munkaerőpótlása is gördülékenyebb lesz.

A program maximum egy évig biztosít támogatást a sikeresen pályázó vállalkozások számára.

A tájékoztatásuk szerint a tapasztalt, mentorálást vállaló munkavállaló bérköltségéhez havi 150 ezer forint, míg a pályakezdő munkavállaló 6 órás foglalkoztatásához legfeljebb a garantált bérminimum 75 százaléka, azaz 244 500 forint támogatás vehető igénybe.

A teljes cikk: A kormány élesíti a munkahelyi generációváltást elősegítő programot

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője