2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Ipar, logisztika

Jön a jubileumi Logisztikai Évkönyv: szerzők és szponzorok jelentkezését is várják

2024-03-26 1081

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában megjelenő Logisztikai Évkönyv, már évtizedek óta a hazai logisztikai világ egyik legkiemelkedőbb éves kiadványa. A legújabb, idén jubileumi alkalommal megjelenő kötet munkálatai már elindultak, amelyhez a több mint 30 éves szakmai szervezet szerzők és támogatók jelentkezését is várja.

Május 1-jéig várják szerzők jelentkezését

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is kiadja a hazai tudományos és gyakorlati eredményeket bemutató Logisztikai Évkönyv című kiadványát. Ráadásul ez év különleges a mű szempontjából, hiszen idén már a 30. kiadás megjelenése várható!

„A hagyományokhoz híven, a jubileumi kiadványba is számítunk szerzőként a tudományos kutatók jelentkezésére, akik a logisztika területén elért tudományos eredményeiket, gyakorlati megvalósításaikat kívánják bemutatni. Emellett várjuk szerzőnek a versenypiac gyakorló szakembereit, ideértve a fiatal logisztikusokat is. Ezáltal komplexen, a tudományos világ és a versenypiac innovációinak, valamint a fiatal generációk legújabb szemléleteinek is szeretnénk teret engedni” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy ezért számítunk minden olyan vállalat és intézmény közreműködésére is, ahol logisztikával kapcsolatos kutatás, oktatás vagy fejlesztés folyik.

A Logisztikai Évkönyvben megjelenő tanulmányokon keresztül évről évre bemutatásra kerülhetnek a hazai legfrissebb eredmények tudományos minőségben. Ezeket a szerzeményeket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendszerint DOI-számmal is ellátja. Ezért a kiadvány többek között szakdolgozatok elkészítéséhez, valamint az utánpótlás képzéséhez is jelentősen hozzájárulhat.

Idén is ingyenes a publikálási lehetőség

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) célja továbbra is a hazai tudományos színvonalú logisztikai élet elősegítése, a fiatal generációk szakmai támogatása, valamint a versenypiaci benchmarking is.

„Mindezek létrejöttéhez a szerzőknek idén is ingyenes publikálási lehetőséget biztosítunk” – emelte ki Dr. Doór Zoltán.

A tanulmányoknak szigorú formai és tartalmi követelményeket kell teljesíteniük. Ezért a jelentkező szerzők által beküldött témák elfogadását és az elkészült anyagok bírálatát – független lektorok bevonásával – a szerkesztőbizottság koordinálja, amelyet idén is Dr. Duleba Szabolcs főszerkesztő vezet. A publikálni kívánt szerzemény magyar vagy angol is lehet, a cím és az absztrakt elkészítése azonban mindkét nyelven elvárt, valamint a jelentkezés feltétele is egyben.

Támogatók jelentkezéseire is számítanak

Manapság egy kiadvány fenntartása számottevő költségekkel jár. Mindezek ellenére az Egyesület továbbra is szeretné támogatni annak lehetőségét, hogy a hazai logisztikával kapcsolatos tudományos minőségű művek megjelenhessenek és hozzáférhetőek legyenek. Ezért számítanak a versenypiaci szereplők támogatására is.

„Bízunk benne, hogy számos olyan piaci szereplő van jelenleg Magyarországon, akik számára fontos a hazai logisztika jövője, többek között az utánpótlás-nevelés kérdése, az innováció térnyerése, a fenntartható működés és a minőségi szakmai munka pártolása, ezért szívesen támogatnák a kiadványt. Számukra kínálunk szponzori, hirdetési lehetőségeket” – hívta fel a figyelmet a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A kiadvány rendszerint egyaránt eljut a versenypiac kiemelt szereplőihez, felsőoktatási intézményekhez és éves szinten több száz Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzésben résztvevő hallgatóhoz is. A jubileumi, 30. Logisztikai Évkönyv megjelenése év végén, digitálisan és több száz példányban nyomtatott formában is várható.

A Magyar Logisztikai Egyesületről:

A Magyar Logisztikai Egyesület, az MLE volt az első szakmai társadalmi szervezet Magyarországon, amelyet magánszemélyek alapítottak 1990-ben. Elnöke Dr. Doór Zoltán. A szervezet célja a logisztika társadalmasítása, a logisztikai tudásmegosztás, melynek két fő elemét az egyesület által szervezett oktatások, valamint a több évtizede, évente megjelenő Logisztikai Évkönyvek jelentik. A Magyar Logisztikai Egyesület edukációjának gerincét a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzések adják, amely mellet megtalálható még számos tréning is a kínálatban. Az MLE gondozásában évente megjelenő Logisztikai Évkönyv pedig egy szakmai tanulmánygyűjtemény, melynek szerzői évről évre a logisztika világának legkiemelkedőbb szakembereiből tevődnek össze. (www.mle.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője