2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Izgalmas, hogy a thai masszázs hatása egyszerre nyugtató és serkentő. Miközben a testünk meghatározott részéire irányuló masszázs a teljes relaxáció felé vezet, megtapasztalhatjuk annak nem csak lazító, feszültségoldó, de fájdalomcsillapító hatásait is. A legtöbben arról számoltak be, hogy testileg és szellemileg frissebbnek, aktívabbnak, kiegyensúlyozottabbak érezték magukat a thai masszázs után.

A Google térképes szolgáltatását eddig remekül lehetett használni mondjuk arra, hogy kiderítsük, hogyan eljutni lehet egyik helyről a másikba (kivéve, amikor nem), és mostantól már abban is segíthet, hogy felkészüljünk a tömegjelenetekre a közösségi közlekedésben. A cég kedden jelentette be, hogy világszerte közel 200 nagyvárosban tette elérhetővé a Google Maps alkalmazásban azt új funkciót, ami megpróbálja megsaccolni, hogy mennyire zsúfolt az általunk kiválasztott járat. 

Értékesítették az egy éve átadott, a Váci úti irodafolyosón található GTC White House irodaházat. A CBRE közreműködésével megvalósult tranzakció során a vevő a Warburg-HIH Invest Real Estate GmbH volt - olvasható a társaság közleményében.

Az Amerikai Nemzeti Kockázati Tőke Egyesület (NVCA) tudósítása szerint a kockázati tőkebefektetések szempontjából kimagasló eredménnyel záró 2018-as év után a 2019. év első negyedévében, 32,6 milliárd dolláros zárásával újra tőkepiaci csúcseredményt könyvelhet el az amerikai kockázati tőkebefektetési szektor.

A 22 ezer alapterületű bevásárlóközpontban 180 üzlet és 1300 parkolóhely kap helyet, a pláza építéséhez 600 tonnányi Peri teherhordó szerkezetet használnak fel. A Futureal-csoport fejlesztésében és részben a Bayer Construct Zrt. kivitelezésében hamarosan szerkezetkész állapotba kerül az Etele Plaza, ősszel már felkerülhet a bokréta az épületre.

Az Apple bejelentette, ebben az évben távozik tőlük vezető designerük, Sir Jonathan Ive. Az iMac tervezője 1992-ben került a céghez, és most saját vállakozást indít. A hivatalos közlemény szerint nem szakad meg a kapcsolat, Ive-nak az Apple lesz az elsődleges partnere. 

A központi számuk ki van kapcsolva, de az értékesítőik telefonszámai sem működnek már az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknak, a CryoSave nevű cégnek, így a klienseik sem érik el a céget. Még a Facebook-oldaluk is eltűnt.

A kínaiak máshol keresnek szövetségeseket, miközben békülésre bírnák az amerikai vezetést. Európa eddig a nevető harmadik volt, de a G20-csúcs után fordulhat a kocka.90 százalékban készen van az amerikai–kínai kereskedelmi egyezmény – közölte Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, akinek a jó rendőr szerepe jutott az elhúzódó tárgyalásokon a két óriás között.

Különösen sok jogszabály változik 2019. július elsejével. Jövő hétfőtől beindul a családvédelmi akcióterv és a kormányzat soha nem látott pénzosztásba kezd a gyerekvállalás felpörgetés érdekében. Az MNB egy halott piacba lehelne életet, kisebb lesz a szocho és szigorodik az adósságfék.

Kemény évek várnak a bankokra, ha fel akarják venni a versenyt az innovatív szolgáltatókkal - mondja Selmeczi-Kovács Zsolt, a bankközi elszámolásokat végző Giro Zrt. vezérigazgatója. Az azonnali utalás márciusban indul, a felhasználók életét megkönnyítik majd a másodlagos azonosítók, ugyanakkor vigyázniuk kell, jó telefonszámra megy-e át a pénz.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

More details
2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője