2025. november 13., csütörtök - Szilvia

A két hónap múlva átadásra kerülő új Puskás Ferenc Stadion építésének monumentális jellegéről mindent elmond, hogy a minél gördülékenyebb kivitelezés érdekében két betongyárat is létesítettek az épülőn stadion területén, illetve volt olyan időszak, amikor az országban elérhető összes nagy teherbírású daru egyszerre a helyszínen dolgozott. Az építkezés kulisszatitkairól a kivitelezés egyik projektigazgatója tartott előadást egy napokban rendezett szakmai konferencián.

Podcastunk vendége az Icomos Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, Nagy Gergely és tiszteletbeli elnöke, Fejérdy Tamás. A nyáron többször is szóba került, hogy veszélyben lehet Budapest világörökségi címe, mert az UNESCO számos területen is problémásnak tartja a nagy fővárosi fejlesztéseket. Jelentésükben a Liget-projekt keretében épülő Néprajzi Múzeumot és az állatkerti Biodómot, a Várban zajló rekonstrukciókat, átépítéseket, valamint a MOL Campus felhőkarcolóját említették.

Közel egymilliárd euró büntetést fizet a francia adóhatóságnak a Google cserébe azért, hogy leállítsák az amerikai techóriás elleni nyomozást – írja a BBC. A vállalat 500 millió euró büntetést és 465 milliónyi adóhátralékot fizet ki, a francia hatóság szerint viszont ez még így is kevesebb, mint amennyi adót a Google nem fizetett be. Nyomozók szerint 

Az ír adatvédelmi bizottsághoz benyújtott panasz szerint a Google adatgyűjtési technikáival megkerüli az európai adatvédelmi irányelveket. Alig néhány napja történt, hogy a Google igen komoly büntetést kapott az amerikai kereskedelmi hatóságoktól, melynek értelmében a cégnek 170 millió dollárt – átszámítva mintegy 50 milliárd forintot – kell fizetnie azért, mert a YouTube gyerekek személyes adatait gyűjtötte, reklámcélokra, szüleik beleegyezése nélkül.

Összekapcsolható-e az emberi agy a számítógéppel és a világhálóval? Ami a Mátrix és más fantasztikus filmek témája volt, az újabban sokat ígérő kutatások tárgya. A jövő a mesterséges intelligenciáé. Ebből verseny lesz, abban pedig az embernek nincs más választása, mint hogy digitálisan felturbózza a saját agyát, különben alulmarad.

A WING Zrt. nyerte a „Legjobb fejlesztő Magyarországon” és a „Legjobb irodafejlesztő Magyarországon” díjakat az Euromoney pénzügyi szaklap ingatlanpiaci megmérettetésén, a Real Estate Awardson.

A 168 óra értesülései szerint valószínűleg Észak-Koreából érkező hekkertámadás tette tönkre a Magyar Fejlesztési Központ szervereit. Az újságnak hivatalosan nem erősítette meg az információkat az MFK, ugyanakkor a Magyar Rögbi Szövetség technikai igazgatója igen. A Fejlesztési Központ igazgatója ugyanaz a Kiss Antal, aki a Magyar Rögbi Szövetség elnöke is, aminek a dokumentumai jelentős részét az MFK szerverein tárolták. 

Franciaország szerint a monetáris szuverenitást veszélyeztetné a Facebook libra nevű kriptovalutája, ezért meg kell akadályozni az elterjedését – írja az Independent. A kriptovalutákról szóló OECD konferencián Bruno Le Maire, francia gazdasági és pénzügyminiszter leszögezte, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem fogják hagyni a libra európai bevezetését.  

A Google-nek adott igazat az uniós bíróság főtanácsnoka a techóriás és a magyar állam perében – írja a Hvg.hu. A főtanácsnok szerint aránytalanul nagy volt az a milliárdos bírság, amelyet a magyar adóhatóság a Google-re kiszabott azért, amiért nem jelentkezett be a NAV-nál kifizetni a rá eső reklámadót. Ez még nem jelenti azt, hogy a Google meg is nyerte pert, de a bíróság végső döntése csak ritkán dönt a főtanácsnok javaslatától eltérően. 

Közös vállalatot hozna létre Ázsiában a Michelin és a Continental. Az autóipar történetének egyik legnagyobb átalakulása zajlik éppen, a szigorodó környezetvédelmi szabályoknak való megfelelés, az önvezető autózásra és az elektromos autózásra való áttérés korábban nem látott kihívások elé állítja az autóipari vállalatokat, emiatt azok konkurensekből egyre inkább szövetségesek lesznek, mint ahogy azt láttuk az elmúlt hónapokban formálódó együttműködésekből:

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

More details
2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője