2025. december 28., vasárnap - Kamilla
Benkő Tiborék helyszínre rendelt irányító csoportjai első körben valószínűleg még csak logisztikához és objektumvédelemhez értő honvédekből állnak majd, ha viszont a rendkívüli helyzet súlyosbodik, akkor bekövetkezhet bármelyik cég felügyelet alá vonása a közérdekre hivatkozva. Az első körben kiválasztott cégekhez már javában érkeznek az irányítócsoportok, amelyek óhatatlanul belelátnak majd kényes, akár komoly értéket képviselő üzleti titkokba is.
A koronavírus elleni hatósági intézkedések miatt globálisan 1%-kal visszaeshet idén a GDP reál értelemben, ami sokkal nagyobb hanyatlás a gazdasági aktivitásban, mint a 2008-2009-es válság mélypontján volt – jelezte hétfő reggeli elemzésében a Goldman Sachs.
Saját kutatás-fejlesztése eredményeként heteken belül piacra dobhatja önfertőtlenítő falburkolatát a Graboplast, amely a speciális felületkezelésnek köszönhetően vegyszer nélkül képes lebontani a mikroorganizmusokat, így a vírusokat és baktériumokat is. A győri székhelyű vállalat azt követően kezdte el fejleszteni a falburkolatot, hogy a saját szabadalma alapján gyártott, több éve elérhető padlóburkolata már több országban bizonyított a fertőzések elleni küzdelemben – áll a cég közleményében.
Megkérdeztük a fűtésszerelőket, tervezőket és kereskedőket, hogy milyen hatással van az épületgépészek munkájára a koronavírusnak, és ők őszintén válaszoltak. Sok mindenre kíváncsiak voltunk, például arra, hogy mi változott két hét alatt, félnek-e a járványtól, dolgoznak-e egyáltalán. Mit szólnak a megrendelők? Van-e áru a szerelvényboltokban? Van-e új megrendelés? Mire számítanak karantén idején? Egyebek mellett ezek voltak az állandó kérdéseink. És most lássuk a válaszokat!
Az Avigan és Favipiravir nevű gyógyszereket 2014-ben fejlesztette ki az elsősorban fényképezőgépeiről és fotós kellékeiről ismert japán cég. Most derült ki, hogy a készítmények egyik összetevője a koronavírus ellen is jó.
Ingyenesen lehet megnézni többek között A kőszívű ember fiait, A Pál utcai fiúkat és az Egri csillagokat is. A válogatás során a kisgyerekekre is gondoltak, nekik a Vuk és a Szaffi is elérhető lesz.
Szombaton délután indult el a „Maradj otthon! Fesztivál” Facebook oldala. Az eseményt mára már 60 ezren követték, a résztvevők száma percről-percre folyamatosan nő.
Változtak az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem szabályai a veszélyhelyzeti időszakban – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számának kormányrendeletéből. A közbeszerzési és kötelezettségvállalási szabályokat is átírták.
A nyelvtanárokra március közepén elképesztő mennyiségű online, digitális megoldás zúdult, amelyek többsége jó, de teljes mértékben önálló tanári adaptációt és szervezést igényel. Ezzel szemben az iTOLC for Schools célja, hogy ne csak egy eszközt, de teljeskörű szakmai, operatív és szervezési szupportot is biztosítson valamennyi regisztráló nyelvtanárnak vagy akár oktatási intézménynek, ingyenesen.
Nem marad el, de a zsűrizési és kiválasztási folyamat későbbre kerül. Ezzel kapcsolatban adtak tájékoztatást a szervezők.
A jelenlegi járványhelyzetben még a csapból is az folyik, hogy lehetőleg mindenki maradjon a négy fal között, még véletlen se menjen ki, legyen otthon, maradjon otthon, hiszen ezzel tehet a lakosság legtöbbet azért, hogy a koronavírus lassabban terjedjen és a lehető legnagyobb kárt okozza.
Komoly adósvédelmi intézkedést vezet be a kormány a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítése érdekében. A hitelesek számára a legfontosabb döntés, hogy a magánszemélyek és vállalkozások által felvett hitelekre fizetési moratórium vonatkozik az év végéig, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy december végéig nem kell törleszteniük a kölcsönöket.
Negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a koronavírus-járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el, a helyzet az év második felében javulhat - prognosztizálja az Euler Hermes hitelbiztosító a közleményében.
Mivel mától már nem lehet fedezetlen fogyasztási hitelt 5,9% feletti THM-mel felvenni Magyarországon, a bankok leállították ezek nagy részét adó személyi kölcsöneik, és persze az ennél drágább áruhiteleik szerződéskötését is. Akinek rövid távon pár százezer vagy millió forintra volna szüksége, az vagy szabad felhasználású jelzáloghitelért folyamodik (ezekre nincs korlátozás), vagy meg kell várnia, amíg a bankok előjönnek a rendeletnek megfelelő új termékeikkel.
Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az…
Az elmúlt években látványosan átrendeződött a mesterséges…
Az európai létesítménygazdálkodási (facility management, FM) piac…








