2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Az iskolákkal együtt hétfőtől be kell zárni a plázákat is, csak a gyógyszertáraik és az élelmiszerboltjaik maradjanak nyitva - írta az MTI-hez eljuttatott szombati közleményében az LMP. Az ellenzéki párt szerint az intézkedésre azért lenne szükség, mert az iskolák bezárása miatt a tanulók egy része közösségi tereken töltené az idejét.

Bár a közös ünneplés a rendkívüli körülmények miatt sajnos elmarad, a nézőknek mégsem kell lemondaniuk a Müpa-élményről. Március 14-én ugyanis mindenki számára megnyílik a Müpa digitális médiatára, amelyben 80 HD-minőségű koncertfelvétel és több mint 40 irodalmi est felvétele tekinthető meg online, ezúttal regisztráció nélkül.

A hazai kiskereskedelmi piacot tekintette át legújabb elemzésében a Cushman & Wakefield, melynek során az állomány és a bérleti díjak mellett az ország gazdasági helyzetének összefüggéseiben is megvizsgálta a számokat.

Február végén, közel 300 fő részvételével zajlott az Építőipar 2020 konferencia, melynek során az előadások és panelbeszélgetések mellett a közönséget is számos témában megkérdeztük. Az alábbiakban a feltett kérdések kiértékelt eredményeit, vagyis a közönségben ülő szakértők építőiparral kapcsolatos véleményeit mutatja be a portfolio.hu összeállítása.

Jelentősen nőtt a bérbe adott ipari ingatlan terület tavaly Budapesten. A hosszabbításoké volt a főszerep – derül ki a Cushman&Wakefield 2019 negyedik negyedévet jellemző és az egész évre is vonatkozó jelentéséből. A koronavírus miatt azonban jelentősen lassulhat a fejlesztések üteme.

„Két héttel ezelőtt ültem a kollégáimmal, és arról beszéltem nekik, hogy olyan jó évünk lesz, mint korábban soha” – idézte fel Erdős Ákos, az egyik legnagyobb magyar rendezvényszervező, a Hello Event ügyvezető igazgatója. Az azóta eltelt időszakban azonban a koronavírus megérkezett Magyarországra, és emiatt sorra jelentik be a céges rendezvények, konferenciák lemondását.

A koronavírus terjedésével olyan korlátozó intézkedésekre lehet számítani, amelyek befolyásolják a munkavállalók keresőképességét, ezért rendezni kellene egyebek mellett a home office, valamint a munkavállaló munkavégzés alóli mentesülésének szabályozását, akár a Munka Törvénykönyvének határozott időre szóló módosításával, akár rendeleti úton - vélekedik a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda.

A koronavírus világjárványként nehezíti meg a globális gazdaság mindennapi működését, így a munkahelyeken is egyre fontosabb tényezővé válik. Sok esetben jöhet az otthoni munkavégzés és a házi karantén. A járvány kvázi terepet biztosít arra, hogy éles szimulációban kipróbáljuk, hogyan lehet a technológiai eszközökkel egyre nagyobb nagyságrendben otthonról dolgozni. De mi lesz a társas érintkezéssel, ami élteti az emberiséget?

Mintegy egymilliárd eurós ügylet keretében értékesíti közép-kelet-európai eszközeit a Goodman Csoport, illetve befektetéskezelő társasága, a Goodman European Partnership. A vevő a GLP. 

A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

More details
Amikor a világ az irodád

Amikor a világ az irodád

More details
Újabb mérföldkő a magyar autóiparban

Újabb mérföldkő a magyar autóiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője