2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Az ügyében eljáró pszchiáter szakvéleménye igen súlyos képet fest Julian Assange-ról. Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója depressziós, nagy a kockázata annak, hogy öngyilkosságot kísérel meg - közölte kedden egy brit bíróságon a férfi jogi védelmét ellátó csapat által felkért pszichiáter.

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.

A koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falusi CSOK. A támogatás mellett sokakat az is motivál, hogy mivel sok helyen nem kell bejárni dolgozni, bekerült a hétköznapokba a home office, szeretnének élhetőbb környezetbe költözni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a falusi CSOK-ra van igény és láthatóan egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. 

A Széllkapu Park átadása új lehetőségeket nyit az immáron mintegy 6 hektáros területen fekvő, s jövőre a 20. születésnapját ünneplő Millenáris előtt. A sokszínű létesítményben rejlő lehetőségekről és kihívásaikról Dankó Virág ügyvezető igazgató beszélt.

Az elmúlt néhány hétben, a "Magyar kiskereskedői gyorsfelmérés" során közel 50 hazai és nemzetközi márkát kérdezett meg a CBRE fizikai és digitális értékesítési stratégiájukról. Most minden visszajelzést névtelenül a "Kiskereskedelmi stratégiaváltás 2020" című jelentésben összegeztek, hogy átfogó áttekintést nyújtsanak a magyar kiskereskedelmi piacról 2020-ra illetve 2021-re.

Az államilag támogatott lakáshoz jutás újabb lehetősége 2019. július elsejétől a falusi CSOK, amely 2022. június 30-ig vehető igénybe a jelenlegi törvény szerint. A csaknem 2 500 kistelepülésen elérhető támogatás előnye, hogy nemcsak új építésű, hanem használt lakás vagy ház vásárlásához és egyidejű bővítéséhez, korszerűsítéséhez (fűtéskorszerűsítés, ablakcsere, szigetelés), felújításához is igénybe vehető. 2020. május végéig már tízezer család vette igénybe, megmutatjuk, miért!

2020. szeptember közepétől kezdve Honi Katalin látja el a Colliers magyarországi iroda Property és Facility Management üzletágának irányítását. A szakember mind üzletfejlesztési feladatokért, mind a jelenlegi portfolió kezeléséért lesz felelős.

A vállalatok informatikusai nem csak a járvány miatt megváltozó körülmények miatt aggódhatnak, elemzések szerint nagyon megugrott a biztonsági incidensek és támadások száma: a hackerek világszerte minden 39. másodpercben új célpontot találnak.

Az Amazon legnagyobb kínai vetélytársa, az Alibaba Cloud mutatta be a Wuying nevű apróságot, ami a vékonykliensek visszatérését hozhatja el. Jó ideje már annak, hogy a vállalati informatikában a vékony klienseket tartották a szeletelt kenyér utáni legnagyszerűbb találmánynak.

Jól szervezett bűnbanda dézsmálja a látszólag tuti biztosan védett internetbankon keresztül az emberek bankszámláját, az OTP kárpótolta pórul járt ügyfeleit, a Telenor-MKB páros nem.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője