2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások.

Míg az elmúlt évek ingatlanpiaci nyertesei a panellakások voltak, addig úgy tűnik, hogy az elmúlt néhány hónap alatt bekövetkezett árkorrekcióban is ők járnak elől.

Neil deGrasse Tyson is részt vesz az MVM virtuális konferenciáján. Az ember az első gépek megjelenése óta vágyik arra, hogy a technikai eszközöket humán képességekkel ruházza fel. A mesterséges intelligenciát ugyan a ma, de leginkább a jövő technikájának tekintjük, de akár már nagyszüleink is találkozhattak kezdetleges csetbotokkal.

A korábbi válságokhoz képest egy egészen más krízishelyzetet éltünk, és élünk át jelenleg is, most a fókusz a járvány ellen hozott intézkedéseken van, ezzel kell szembenéznie az ingatlanpiacnak, illetve a gazdaság egészének. Másként alakul az is, hogy az egyes szereplőket és szegmenseket milyen mértékben, illetve kedvezően, vagy hátrányosan érintette az elmúlt időszak. Bár még sok a bizonytalanság és a megválaszoltalan kérdés a jövőre nézve, az biztos, hogy a már folyamatban lévő trendek az ingatlanpiacon felgyorsultak, és egy részük talán nem is fog visszatérni a korábban megszokottakhoz. A jelenlegi fejlesztésekről, az ingatlanpiac újdonságairól, és a válsághelyzet kezeléséről beszélgettünk Noah Steinberggel, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Egy hónap múlva felpezsdülhet újra a lakáspiac. Most még mindenki kivár, de januártól a támogatásoknak és a kedvező értékesítési környezetnek köszönhetően újra megmozdulhatnak a vásárlók. A Property Investment Forum egyik kiemelt témája volt a hazai lakáspiac. A szakértők a kedvezményes áfa leendő hatásait boncolgatták.

A biztosítók jelenlegi értékeltségéhez képest drágán válik meg régiós biztosítóitól az Aegon, ennek ellenére nemcsak az eladó, hanem a vevő részvényesei is pozitívan reagáltak a tőzsdén a bejelentésre.

Giga információ-szolgáltató vállalat jön létre azáltal, hogy az S&P Global felvásárolja az IHS Markitot. Az ágazat két meghatározó cége hétfőn bejelentette, hogy az S&P Global mintegy 44 milliárd dollárt fizet részvényekben.

Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter.

Már közhelybe illő, hogy a járványhelyzet megváltoztatja a szokásainkat. Távolabb tartjuk magunkat egymástól, kevesebbet utazunk, videóhívásokon keresztül beszélünk egymással, otthonunkban végezzük a munkát. Abba viszont már kevésbé gondolunk bele, hogy ezek a változások arra is hatással vannak, hogy a társaságunk melyik országban adózik. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója nemzetközi vállalkozások számára lehet különösen érdekes. 

Szakértők szerint még egy év, mire rendeződik a helyzet. Ki tud addig kitartani? - ez jó kérdés. Virtuálisan végigjárható kiállítások, digitális táncversenyek, online borkóstolók – a rendezvényiparban az online megoldások váltak a legfontosabb idei trenddé a koronavírus-járvány miatt. A hazai rendezvénytechnikai piacnak a túlélés érdekében alkalmazkodnia kell a helyzethez, és innovatív fejlesztésekkel kell jelentkeznie. A szektor egyik vezető szereplője, a Visual Europe Group szerint még legalább egy évig marad a rendkívüli állapot a piacon.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője