2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Szombattól közösségi térré alakítják az Andrássy út melletti szervízutak egy részét

2020-07-30 594

A VI. kerület önkormányzata is forgalomcsillapító intézkedéseket vezet be, nagyjából arra az időszakra, amit korábban már a VII. kerületi önkormányzata is beharangozott. Terézvárosban augusztus 1. és október 18. között lezárásra kerülnek az autósforgalom elől az Andrássy út Rózsa utca és Vörösmarty utca közötti szervízútjai. Az autósok máig hozhatják el onnan a parkoló gépjárműveket - írja Terézváros a közösségi oldalán.

Terézvárosban is közösségi térré alakítanak néhány útszakaszt, augusztus 1-től az Andrássy út mellett futó egy szervizutakról tiltják ki a forgalmat és a parkoló autókat. A lezárt szakaszon fotó-, és művészeti kiállításokat láthatnak az arra sétálók, illetve utcabútorokkal is készül az önkormányzat a próbaidőszak végéig. 

Nem ez az első belső budapesti kerület, ami korlátozza a forgalmat, kísérleti jelleggel, augusztus 10-e és október 31-e között, 3 hónapos próbaidőre forgalomcsillapítást vezet be Belső-Erzsébetváros is. Egyes utcák forgalmi rendje megváltozik, lesz olyan utca, ahol a forgalom iránya módosul, lesz olyan, ahová nem lehet majd behajtani. Ugyancsak forgalomtechnikai okok miatt Belső-Erzsébetváros mintegy 2000 parkolóhelyéből 120 megszűnik.

A teljes cikk: Szombattól közösségi térré alakítják az Andrássy út melletti szervízutak egy részét

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője