2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Az interbad kiállításunkkal kapcsolatban nagyon jól haladtak az előkészületeink, régi, visszatérő kiállítóink mellett számos új céget tudtunk üdvözölni, részükre standhelyet biztosítani. Ám sajnos – eredeti terveinkkel ellentétben – nem tudtuk 2020-ban megvalósítani nemzetközi úszómedence,-szauna és Spa kiállításunkat, mert közbeszólt a világjárvány.

Nehéz olyan területet találni, amire ne lett volna óriási hatással a járványhelyzet – akár közvetett, akár közvetlen módon.Elég csak arra a népes táborra gondolni, akik a járvány és a #maradjotthon kampány miatt home officeban folytatták a munkájukat, így a vírussal bár közvetlenül nem érintkeztek, de az mégis jelentős hatást gyakorolt az életükre.

 40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol a Zoom, írja a BBC. A videókonferencia platform ezzel több mint 3,7 milliárd dollárral zárná 2021-et. A hír hatására a cég részvényeinek értéke 6 százalékot nőtt a New York-i tőzsdén.

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest International Documentary Festival-t, a járványra való tekintettel az online térben. Március 1-10 között 30 versenyfilmet láthatnak az érdeklődők, köztük magyar alkotásokat is.

Stílusos és pénztárcabarát szálláshelyként, áprilisi nyitással hirdeti szolgáltatásait a Sas utcában lévő H2 Hotel Budapest, a H-Hotels.com első, német nyelvterületen kívüli egysége.

Az amerikai részvénypiac felülteljesítő marad, Kína nem éri utol 2050-ig az Egyesült Államokat. Viszont magasabb lesz az infláció, miközben a kamatok alacsonyan maradnak - írják nagyon hosszú, 30 éves előrejelzésükben a Capital Economics nevű elemzőcég szakértői. A feltörekvő országok átmeneti lépéselőnye hamar elolvad.

Csúcstechnológiás autóalkatrészeket készít a Vitesco Technologies.Csúcstechnológiás autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyártó üzem nyílt Debrecenben – derül ki a Vitesco Technologies közleményéből. A cég azt írja, 2022 közepére 450 új munkahelyet hoznak létre, tovább erősítve Magyarország globális autóipari jelentőségét is.

Nem csak a bőrünkön, de a pénztárcánkon is érezhetjük a koronavírus okozta globális egészségügyi- és gazdasági hatásokat. A tavaly tavaszi felvásárlási láznak köszönhetően elkezdtek kifogyni a felhalmozott tartalékok, emiatt termékhiány lépett fel több áruházban. Ezen kívül azt is tapasztalhatjuk, hogy a szállítmányozási díjak emelkedése az élelmiszer, és az egyéb fogyasztási cikkek áraiban is meglátszik.

Márciustól állítják ki a védettségi igazolványokat azok számára, akik már igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy akik oltással váltak védetté. A jelenlegi jogszabályok még nem adnak egyértelmű iránymutatást arról, milyen jogosítványokkal járhat majd a védettségi igazolvány. Ahogy arra sem adnak választ, hogy mit tehet a munkáltató a munkavállaló által bemutatott igazolvánnyal.

Az új alkalmazás növeli a felhasználói élményt és innovatív módon mutatja be az irodatereket. A Skanska és a CreatIT Solutions olyan platformot hozott létre, mely lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy biztonságos és fenntartható módon ismerhessék meg az irodakomplexumot, így teljes mértékben felváltja a nyomtatott brosúrákat.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője