2025. november 10., hétfő - Réka

2021-ben startol el a Sony drónpiacra szakosodott Airpeak márkája, elsősorban a profikat szolgálnák ki. A Sony közleményben tudatta, hogy úgy látja, egyre fontosabb szerepet töltenek be a fotózás világában a drónok, elsősorban a különleges szögek és körülmények kapcsán segíthetnek ezek a tartalmak gyártóinak. Éppen ezért a japán cég úgy döntött, hogy beszáll a dróniparba, és elindítja az Airpeak márkáját.

Március másodikán elindult az azonnali fizetések rendszere. A bankszektor 30-40 milliárd forintot és több százezer munkaórát fordított erre a fejlesztésre, ezáltal az innováció a magyar bankszektor valaha volt legnagyobb egyszeri beruházásává nőtte ki magát. A rendszerrel kapcsolatban azóta is számos kérdés felmerül: Mik az első tapasztalatok a rendszerindítás óta és mi a következő lépés, mi kell ahhoz, hogy széleskörű mobilfizetési és egyéb digitális szolgáltatási kör épülhessen rá?

Idén a horgászat rajongóinak közkedvelt kiállítása is javarészt az online térben valósul meg, ugyanakkor az országot száguldó riporterek szelik majd keresztül-kasul, és élő bejelentkezések, előadások történnek horgászvállalkozásoktól, gyártóktól, de még tavakról is.

Lélegzetelállító föld alatti és feletti képződmények, barlangi patakok, nyargaló hucul ménes és az egykori mészégetők emlékei – Aggteleken és környékén, hazánk legészakibb táján valóságos csodavilág várja ősszel is a kirándulókat.

A holland PAL-V által fejlesztett jármű, a Liberty a tervek szerint kisegíti majd a tulajdonost, hogy ne kelljen a dugóban araszolnia.

Elemzők szerint korai lenne kijelenteni, hogy Joe Biden megválasztásával a kínai technológiai cégekre nehezedő amerikai nyomás csökkenne, még ha az Egyesült Államok kína-politikájának hangneme a jövőben várhatóan árnyaltabbá is válik majd. Trump révén Kína, illetve az ország legnagyobb technológiai multijai az elmúlt négy évben rájöttek, hogy mennyire fájdalmas következményekkel járhat az Egyesült Államoktól való túlzott függőség, ez pedig visszafordíthatatlan folyamatokat indított el az országban.

A fejlett adathalászat-szűrők és tűzfalak széles körű elterjedésének köszönhetően ma már sok szervezetről elmondható, hogy hatékonyabb biztonsági védelemmel rendelkezik az informatikai infrastruktúrája felett. Már magyar nyelven is elérhetők a Kaspersky ASAP képzései.

A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére, a turizmusban és vendéglátásban működő kutyabarát szolgáltatók legelhivatottabbjai 2020-ban is megmérették magukat.

Miközben a tavaszi hónapokban mindenhol befagyott az ingatlanpiac, abban már nagy eltérés mutatkozik, hogy mennyire állt helyre a forgalom az egyes budapesti kerületekben, az agglomerációban, vagy épp a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán. De ha részben vagy egészen helyre is állt, felmerül a kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós.

Az országos veszélyhelyzet szigorított intézkedéseinek megfelelően 2020. november 11. szerdától, minimum 30 napra a Budapest Film Zrt. mozi-hálózatának összes filmszínháza bezár.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

XPENG IRON – az új generáció

XPENG IRON – az új generáció

More details
A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

A bérlői átláthatóság hiánya kockázatot jelent a befektetői bizalomra Pozsony irodapiacán

More details
CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

CBRE: a gazdasági kihívások közepette is stabilitást mutat a román kereskedelmi ingatlanpiac

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

Az Echo Investment 33 millió euróért értékesített irodaházat

More details
Felmérés: 88% már használ AI-t

Felmérés: 88% már használ AI-t

More details
Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

Új szálloda a balatoni régióban: megnyílt a Balaton Park Hotel

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője