2025. november 10., hétfő - Réka
A SEWS cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól. A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a vállalat telephelyén.
A bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 11,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6 százalékkal kisebb volt - erősítette meg kedden második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Azzal, hogy tavasz óta minden megváltozott, nem mondunk semmi újdonságot. Olyan helyzettel kell szembenéznünk, amilyet idáig csak filmeken láttunk. Legszívesebben ki sem mozdulnánk az otthonunk biztonságos falai közül, de az életünk mellett a megélhetésünket is óvnunk, védenünk kell, így hát próbáljuk ugyanazt tenni, amit eddig, csak persze mégis másképp.
140 millió euró értékű fejlesztésbe kezdett a Nestlé Hungária a büki üzemében. Az élelmiszeripari beruházás 160 új munkahelyet teremt a térség számára. A Vas megyei gyártóközpont már most is több mint 500 embernek ad munkát és az egyik legjelentősebb és legmodernebb állateledel gyár Európában.
Ha végignézünk akár a hazai, akár a globális ingatlanpiacon, jól látszik, hogy számos ágazat jelentős válsággal küzd. Vannak azonban kivételek is, olyan területek, amelyek éppen a pandémia hatására kerültek reflektorfénybe. Hogy a logisztika ide tartozik-e, nyertese lehet-e a járványnak a szektor, arról a Property Investment Forum 2020 konferencián beszélgettek a szakértők.
A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások.
Míg az elmúlt évek ingatlanpiaci nyertesei a panellakások voltak, addig úgy tűnik, hogy az elmúlt néhány hónap alatt bekövetkezett árkorrekcióban is ők járnak elől.
Neil deGrasse Tyson is részt vesz az MVM virtuális konferenciáján. Az ember az első gépek megjelenése óta vágyik arra, hogy a technikai eszközöket humán képességekkel ruházza fel. A mesterséges intelligenciát ugyan a ma, de leginkább a jövő technikájának tekintjük, de akár már nagyszüleink is találkozhattak kezdetleges csetbotokkal.
A korábbi válságokhoz képest egy egészen más krízishelyzetet éltünk, és élünk át jelenleg is, most a fókusz a járvány ellen hozott intézkedéseken van, ezzel kell szembenéznie az ingatlanpiacnak, illetve a gazdaság egészének. Másként alakul az is, hogy az egyes szereplőket és szegmenseket milyen mértékben, illetve kedvezően, vagy hátrányosan érintette az elmúlt időszak. Bár még sok a bizonytalanság és a megválaszoltalan kérdés a jövőre nézve, az biztos, hogy a már folyamatban lévő trendek az ingatlanpiacon felgyorsultak, és egy részük talán nem is fog visszatérni a korábban megszokottakhoz. A jelenlegi fejlesztésekről, az ingatlanpiac újdonságairól, és a válsághelyzet kezeléséről beszélgettünk Noah Steinberggel, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatójával.
Egy hónap múlva felpezsdülhet újra a lakáspiac. Most még mindenki kivár, de januártól a támogatásoknak és a kedvező értékesítési környezetnek köszönhetően újra megmozdulhatnak a vásárlók. A Property Investment Forum egyik kiemelt témája volt a hazai lakáspiac. A szakértők a kedvezményes áfa leendő hatásait boncolgatták.
A biztosítók jelenlegi értékeltségéhez képest drágán válik meg régiós biztosítóitól az Aegon, ennek ellenére nemcsak az eladó, hanem a vevő részvényesei is pozitívan reagáltak a tőzsdén a bejelentésre.
Giga információ-szolgáltató vállalat jön létre azáltal, hogy az S&P Global felvásárolja az IHS Markitot. Az ágazat két meghatározó cége hétfőn bejelentette, hogy az S&P Global mintegy 44 milliárd dollárt fizet részvényekben.
Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter.
Már közhelybe illő, hogy a járványhelyzet megváltoztatja a szokásainkat. Távolabb tartjuk magunkat egymástól, kevesebbet utazunk, videóhívásokon keresztül beszélünk egymással, otthonunkban végezzük a munkát. Abba viszont már kevésbé gondolunk bele, hogy ezek a változások arra is hatással vannak, hogy a társaságunk melyik országban adózik. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója nemzetközi vállalkozások számára lehet különösen érdekes.
2025. november 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal…
A 21. század embere a túlhajszoltság kultúrájában…
A Colliers új jelentést tett közzé, amely…








