2025. december 27., szombat - János

Volt már olyan megbeszélésen vagy projektértekezleten, ahol szinte kívülállóként kezelték, vagy csak illendőségből ülte végig a vezető „monológját”? Ezen alkalmak egyikén sem kérdezték meg a véleményét, nem voltak kíváncsiak az Ön vagy mások meglátásaira? A jelen kor vezetőitől mást várunk el, ami szemléletváltást követel meg. Milyen a 21. századi vezető? Feltette már Ön magának ezt a kérdést?

A Buda szívében található MBC Irodaház felújítása a végéhez közeledik. Az épület közös területei már teljesen átalakultak, amelynek eredményeként ezentúl egy modernebb irodaház fogadja a bérlőit. Az MBC kizárólagos bérbeadója a Robertson Hungary.

A biztonságra való törekvés lesz a meghatározó 2021 során a kereskedelmi ingatlanok bérlőinél. Visszajön egy-két régi belső kialakítási forma, a bérlők zöme pedig várhatóan elodázza a költözést, s inkább átmeneti megoldásként meghosszabbítja szerződését – derül ki a VLK Cresa tanácsadó cég év elejei felméréséből.

Magyarország egyik legnagyobb fesztiválszervezője, Lobenwein Norbert (akihez többek között a Sziget, a Volt Fesztivál és a Balaton Sound is kapcsolódik) reménykedik benne, hogy az idei fesztiválszezon nem fog lenullázódni, mint az történt tavaly a koronavírus-járvány miatt.

A kínálat rohamos bővülése igen, az árak jelentős csökkenése viszont nem várható az újlakásokra vonatkozó öt százalékos áfával – mondta az mfor-privátbankár szakújságírója.
Az olaj ára ebben az évben több mint 10%-ot emelkedett. Vajon maradt-e hajtóerő további nyereségekhez? Az olaj ára folytatja a felfelé irányuló mozgást, amelyet 2020 októbere végén kezdett. A világon tapasztalható romló világjárvány-helyzet ellenére a nyersolaj több mint 50%-kal haladja meg a novemberi szintet. Mi az oka ennek a rallynak? Vajon maradt-e hajtóerő további nyereségekhez? Megpróbálunk választ találni ezekre a kérdésekre.

2020 végén is a jegybanki 3%-os inflációs cél alatt maradhatott a drágulás üteme Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzése alapján 2,7-2,8%-os lehetett a decemberi fogyasztói árindex, amelyet holnap közöl majd a KSH. Az idén látványos hullámvasútra ülhet majd az infláció: az elemzők egyetértenek abban, hogy az infláció mérsékelt lehet az egész idei első negyedévben, utána azonban érdemi emelkedés jöhet, elsősorban azért, mert a koronavírus-válság első hulláma alacsony bázist jelent majd az éves indexben. Éppen ezért még év végén is 3% felett lehet majd az áremelkedés üteme. Ugyanakkor az infláció nem száll el, a jegybanki cél körül mozog majd 2021-2022-ben - vélik a szakértők.

Az idén életbe lépett újabb kormányzati lakásteremtési kedvezményeknek két jelentős, egymásra épülő hatása volt: a bejelentések után tavaly a legtöbben már kivártak a vásárlással, emiatt januárban berobbant az adás-vételek száma. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, az áfacsökkentés és az illetékkedvezmény a keresleti és a kínálati oldalnak is egyaránt előnyös, az intézkedéseknek köszönhetően pedig várhatóan sikerül ellensúlyozni a koronavírus-járvány alatt a szegmensben tapasztalt visszaesést.

Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására – közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

Az idei síszezonban a határzár miatt nagy rohamra számítanak a hazai sípályákon. A Mátraszentistváni Sípark 5 új hóágyúval készült a télre.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője