2025. december 27., szombat - János

A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées – jelentette be Párizs főpolgármestere. A tervek szerint a gépjárműforgalmat erősen korlátozzák majd, és jelentősen nő a zöldfelületek aránya.
A hétvégén zajlott le a már szokásosnak mondható Nio Day, a már negyedik alkalommal megrendezett eseményen a kínai autógyártó új luxusszedánt mutatott be, és jó pár technológiai újítást is leleplezett. Az esemény a Teslától már megszokott show jelleget öltött, lézerfényekkel és élő énekesekkel.

Megkezdték Európa legnagyobb intermodális terminálja, az East-West Gate (EWG) építését Fényeslitkén 22 milliárd forint magánberuházásban. A beruházáshoz a magyar állam 2,95 milliárd forint munkahelyteremtő támogatást nyújt – közölte a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt.

Pusztán illúzió, hogy a felhasználó ingyen fér hozzá az internethez tárhelytől kezdve a közösségi oldalakig – semmi nincs ingyen, hiszen az adatainkat adjuk cserébe. Jaron Lanier, a virtuális valóság úttörője szerint ez az alapja az ÓTVAR rendszernek, amit csak úgy lehet megjavítani, ha az emberek pénzzel, és nem adatokkal kezdenek el fizetni az olyan cégeknek, mint a Facebook és a Google.

Az év első felében a bérlőké lehet a pálya a lakásbérleti piacon, a nyári hónapoktól azonban ismét emelkedésnek indulhatnak a bérleti díjak, a koronavírus elleni oltás felfutásával és a turizmus beindulásával párhuzamosan gyorsuló emelkedésre számíthatunk – derül ki a Rentingo.com 2021-es fővárosi piaci előrejelzéséből. Miközben a keresleti árszint továbbra is mélyponton van, decemberben némileg már élénkült a lakásbérleti piac, és az egészségesebb működés, valamint a hosszabb távon várható áremelkedés egyik első jele lehet, hogy az újonnan meghirdetett bérelhető lakásoknál egyre több esetben már nem egy, hanem kéthavi kauciót kérnek a bérbeadók.

Hogyan kezdik szállítani a covid-vakcinákat a repülők? Mi lesz a repüléssel a koronavírus után? Egy harminc éve a szakmában dolgozó, sokat látott pilótát, Szilvási Zoltánt kérdezzük a repülős világ mai helyzetéről és kulisszatitkairól!

A tavaly év végének eseményei között szinte elsikkadt az EU és Kína közötti kereskedelmi egyezmény, pedig lehet, hogy ennek lesz a legnagyobb hatása az európai történelemre. Az Angela Merkel kancellár által végighajtott megállapodás a Válasz Online-nak nyilatkozó német szakértő szerint az „eurázsiai kereskedelmi kontinens” születése lehet. Amerika éberen figyeli az egykor harcos atlantista Merkel kínai és orosz építkezését – merthogy közben a végéhez közeledik a német ipart az orosz energiával még jobban összekötő Északi Áramlat 2 építkezése is. Tektonikus geopolitikai változásokkal köszönt be 2021. Világmagyarázat.

Bár 2020 is egy kifejezetten izgalmas év volt, azért 2021 is számos meglepetést tartogathat még, amelyek kihatással lesznek a befektetések világára. A Fidelity legfrissebb elemzésében összegyűjtötte, hogy mire lehet számítani, illetve mire lesz érdemes figyelni idén a tőkepiacokon. Makrogazdasági szempontból a költségvetési politika, az infláció, és az USA új elnöki terminusa kapja a főszerepet. Emellett érdemes lesz figyelni a monetáris és költségvetési lépések kötvénypiacra gyakorolt hatásaira.

Drasztikusan átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének látképe. Elbontják a Petőfi híd budai hídfőjének látképét markánsan meghatározó V2 jelű egyetemi tömböt, valamint a Goldmann menzaként ismert épületet, és a helyükön épül majd a BME Innovációs és Fejlesztési Központja – írta meg a 24.hu.

A 2021. január elsejével elstartolt az Otthonfelújítási támogatás, amelynek az igényléséhez szükséges kérelem, és esetlegesen beadandó nyilatkozatok listáját az alábbi cikkben foglaltuk össze.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője