2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

Eltűntek a külföldi befektetők az ingatlanpiacról

2021-03-24 641

2020 márciusa környékén a koronavírus-járvány kirobbanásával egy időben eltűntek a magánjellegű ingatlanpiaci befektetők Magyarországon, ami nagyban hozzájárult a kereslet csökkenéséhez is. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a pandémiát megelőzően a világ minden tájáról voltak érdeklődők, főként Budapesten, mostanra viszont csak azok a külföldiek vásárolnak itt, akiknek itt élnek a családjukkal.

A koronavírus megjelenése előtt Magyarországon, és kifejezetten a fővárosban érzékelhető számban voltak jelen a francia, spanyol, olasz, angol magánszemélyek, akik ingatlanba fektettek be, de lehetne mellettük említeni akár az oroszokat és a kínaiakat is. A külföldiek jellemzően lakóingatlanokat kerestek a magyar piacon.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések, és kifejezetten a határzár, azt eredményezte, hogy a külföldiek egyik napról a másikra már nem akartak, vagy nem tudtak Budapesten ingatlant venni.

„Amikor a koronavírus jött, az egyfajta kiütés volt, egyszerre érte több pofon az ingatlanpiacot. A kereslet tavaly március környékén 80 százalékos visszaesést mutatott, majd egy szép lassú felívelés volt érzékelhető, de ez inkább a magyar vásárlóknak volt köszönhető, mintsem a külföldieknek. Utóbbiak a mai napig csak elenyésző számban vesznek befektetési céllal ingatlant hazánkban” – számolt be az elmúlt egy év tapasztalatairól a szakértő.

Gadanecz Zoltán hozzátette, új vevőkről már egyáltalán nem lehet beszélni, a régi tulajdonosok közül pedig sokan pénzzé tették a krízisben az ingatlanjaikat. 

A szakember emlékeztetett, 2006-2007 táján az is elterjedt volt, hogy alaprajzról, látatlanul, esetenként az országot meg sem látogatva vásároltak külföldiek lakásokat Budapesten. Ezt a lehetőséget főként a britek aknázták ki. Akkor kiforrott módszerek voltak erre, de a vakon vásárlásra ma már nincs igény és ezt a koronavírus sem tudta visszahozni.

„Másfél évtizeddel ezelőtt a befektetők többsége nem realizált igazán nagy nyereséget az ingatlanján, 5-8 éves távlaton belül értékesítették is a tulajdonukat. Mivel jött a pénzügyi válság, már nem volt jó üzlet, és erre a mai napig emlékeznek, visszafogottabb a befektetési kedv a külföldiek esetében” – magyarázta a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Hozzáfűzte azt is, 2021-ben azok a külföldiek vesznek inkább lakást nálunk, akiknek Magyarországon él a családjuk vagy rokonuk telepedett le itt és képben vannak a helyi viszonyokkal. 

 

(GDN Ingatlan)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője