2026. április 11., szombat - Leó

Versenypiaci hírek

Nyári sportesemények: ágazatok, amelyek nyerhetnek

2024-06-13 677

Idén nyáron olimpia, valamint labdarúgó Eb is lesz, ilyen helyzet utoljára hagyományos körülmények között (amikor nem zavarta a rendezést például a koronavírus-helyzet) 2016-ban volt - hívja fel a figyelmet a storeinsider.hu. Az idei sportesemények gazdasági hatásainak megbecslése nagyrészt a 2016-ban tapasztalt adatokra épül – ugyanakkor a kutatók hangsúlyozzák, hogy az eredményeket számos tényező befolyásolja, és ezek miatt csak közelítő, hozzávetőleges trendeket tudnak fölvázolni. Az MBH Elemzési Centrum szakértői megvizsgálták, pontosan mely ágazatokban és milyen mértékű mozgásokra lehet számítani az Eb és az olimpia kapcsán.

A beruházás fellendít, de a jól szereplés hosszabb távon is kifizetődő lehet

A rendező ország esetében, általában a gazdaságot már a rendezvényre való felkészüléssel kapcsolatos beruházások és infrastrukturális fejlesztések is mozgásba lendítik, a rendezvény idején pedig a vendéglátóhelyek, a kereskedelmi- és magánszálláshelyek forgalma is többszörösére emelkedik, emellett jelentősen megugranak az utazási igények – és persze a rendezvényre látogató turisták költenek más termékekre és szolgáltatásokra is.

Bizonyos kutatások alapján egy jó szereplés egy világeseményen – gazdasági szempontból – akár többet is érhet, mint a rendezés, mivel utóbbinál ott van az a kockázat, hogy a felépült létesítmények fenntartása végül túl költségesnek bizonyul. Egy 2022-es kutatás szerint például a futball világbajnokságot megnyert országoknak a vb-t követő két negyedévben kimutathatóan, akár 0,25 százalékkal ugorhat meg a gazdasági növekedése ahhoz képest, mintha nem nyert volna vb-t az ország – miközben a rendező országoknál általában nem mutatható hosszabb távon pozitív gazdasági hatás, sőt szerencsétlen esetekben a költségek miatt akár negatív is lehet a végső egyenleg.

Műszaki cikk, HORECA, sör

Egy sport világesemény alkalmával – még akkor is, ha az ország nem vesz részt az adott eseményen – a műszaki cikkek, különösen a televíziók forgalma nagyon fel szokott pörögni. Műszaki cikkeket forgalmazó boltok korábbi nyilatkozatai alapján akár a szokásos forgalom másfél-kétszeresére is emelkedhet ilyenkor az eladott, új készülékek száma.

Az elektronikai cikkek mellett a merchandise (sportöltözet, illetve a csapatokkal és a rendezvénnyel összefüggő egyéb „logózott” termékek) forgalma is megugrik, emellett természetesen a vendéglátóhelyek forgalma is megszalad a rendezvény idején; persze ez fokozottabban igaz olyan országokra, amelyek csapatai részt vesznek az adott sporteseményen.

Bár makrogazdasági szintű statisztikákból nehéz a hatás pontos mértékét kimutatni, de a korábbi világesemények idejéből származó, kereskedői információk alapján a magyar válogatott jó Eb-szereplése képes néhány százalékkal megdobni a söreladásokat. Ez a hatás nem meglepő módon összefügg az időjárással is, hiszen minél melegebb az idő, általában annál több sör fogy.

Dobbantón a hitelezés?

A már említett 2016-os évben az MNB statisztikái szerint komolyan megugrott a személyi hitelek éves kihelyezése, 60%-kal növekedve a 2015-ös évhez képest. Ugyanakkor ez vélhetően jelentősen túlbecsüli a sportesemények pozitív hatását. Szóba jöhetnének még az áruvásárlási hitelek is, mert ha csak egy elektronikai eszköz (például televízió) beszerzéséről van szó, az nem feltétlenül igényli a személyi kölcsön nagyobb volumenét és hosszabb futamidejét. 

A 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából, az MBH Bank - a Magyar Olimpiai Csapat stratégiai partnereként -, egyedi, a párizsi olimpiai játékok dizájn elemeit idéző Visa bankkártyákat bocsátott ki.

| Forrás: storeinsider.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője