2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Hibrid, hidrogén, elektromos? Vajon milyen lesz a jövő autója?

2022-09-06 849

Komoly jóstehetség kellene ahhoz, hogy a címbeli kérdésre válaszoljunk. Viszonylag jól láthatóak az autóipari fejlesztési trendek, de még azt is nehéz lenne nagy eséllyel megtippelni, hogy pl. 2035-ben milyen autók uralják majd az utakat. Éppen egy nagyon képlékeny időszakban élünk, amikor néhány markáns irányzat közül nőhet ki a mindent uraló technológia.

A leggyorsabban fejlődő, és ez által a legjobb oddsszalbefutóra tehető az elektromos hajtás, vagyis a villanyautó. Tény, hogy 2035-től kizárólag nulla szén-dioxid-kibocsátású új járműveket lehet értékesíteni az Európai Unióban, amiből akár arra is következtethetnénk, hogy az unió már letette a voksot az elektromos autók mellett.

Az elektromos és hibrid autók térnyerése ugyan folyamatosnak tűnik, de azt semmiképpen nem mondhatjuk, hogy túlságosan gyors lenne. Az idei év első negyedévében Európában az eladott új autók mindössze 10 százaléka volt tisztán elektromos, plugin hibrid is csak 8,9 százalék, hibrid hajtással 25,1 százalékot adtak el, miközben 36 százaléknyi benzines és 16,8 százalék dízelmotoros autó kelt el.

Magyarországon 2022 első 3 hónapjában az összes eladásból a tisztán elektromos autó 4,4 százalék (1273 db), a tölthető hibrid  4,4 százalék, a „sima” hibrid 40,8 százalék, a benzines 38,7 százalék, a dízel pedig 11,5 százalék volt. A Nemzetközi Energiaügynökség prognózisa nem túl optimista, szerintük 2030-ra a világszinten eladott új autókból hozzávetőleg 30 százalék lesz a villanyautó, noha a zéró emissziós törekvések szempontjából legalább 60 százalék lenne az ideális.

Említést érdemel néhány másfelé mutató irányzat is. Először is ott van az örök vetélytárs, a hidrogén. Egyes gyártók makacsul ragaszkodnak ehhez az irányzathoz, mint például az elektromos autózás újkori atyja, a hibridhajtás elterjesztője, a Toyota. Logikájuk szerint a hidrogén előnye, hogy gyorsan tankolható, így a 20-60 perces akkumulátortöltéssel szemben a hidrogéntartály néhány perc alatt újratölthető.

A hidrogénből egy üzemanyagcella állítja elő az elektromos áramot, amit azután a tisztán elektromos meghajtás tud hasznosítani. A japán autógyártó Toyota Mirai névre hallgató járműve ezen a területen élen jár, ugyanis az autó három tartályából összesen 5,6 kilogramm hidrogént felhasználva, nem kevesebb, mint 1000 kilométert tettek meg vele. A töltési infrastruktúra még messze van az elfogadhatótól, a Linde Gáz Magyarország Zrt. tavaly adta át első hidrogén-töltőállomását Magyarországon.

A hidrogén előállításának, szállításának és a töltőhálózat kiépítésének rendkívül magas költsége miatt kisebb az esélye, hogy ez a hajtásfajta elterjedjen, pláne, hogy uralkodóvá váljon a mai ismeretek szerint. Mindemellett a Toyota leányvállalata, a Woven Planet a jövő technológiáin dolgozik. Nemrégiben mutatták be egy hordozható, 40,6 centi magas és 17,8 centi széles, 5 kilogramm súlyú hidrogénpatron működőképes prototípusát. Szerintük ez a kazetta megkönnyíti a hidrogénenergia mindennapi tárolását, szállítását és felhasználását. Alkalmazható lenne járművekben, drónokban, de akár lakóhelyek fűtésére, vagy bármilyen energiaellátására.

A teljes cikk: Hibrid, hidrogén, elektromos? Vajon milyen lesz a jövő autója?

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője