2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés és biztonság

Sok a biztonsági teendő a kibertérben

2022-09-27 3938

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Biztonságpiac Konferenciát, amelyen a kiberbiztonság is terítékre került. A rendezvény egyik pódiumbeszélgetése a "Hadijelentés a kibertérből" címet kapta. Ebben a szekcióban az információtechnológia aktuális kérdéseire fókuszáltak a szakemberek. Mivel a XXI. század új kihívásokat hozott az adatvédelem és az információbiztonság terén, terítékre kerültek a kibertámadások is. Négy szakértő hozzászólásaiban az IT-világot legjobban foglalkoztató kérdésekre adandó válaszokat és megoldásokat járta körül.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára többek között a civil életben és a katonai területen jelentkező legnagyobb veszélyeket és az elhárításukra alkalmazható megoldásokat ismertette. Sajnálatos tényként állapította meg, hogy a digitális képességek terén Magyarország komoly lemaradásban van.  Ismertette a civil életben és a katonai területen jelentkező legnagyobb veszélyeket és az elhárításukra alkalmazható megoldásokat.
 
Nemes Dániel a zsarolóvírusokat hozta példaként, és kiemelte, hogy a komolyabb támadásokat érthetően titkolják az áldozatul esett szervezetek - bankok, katonai és kormányzati szervek -, ugyanakkor már érezhető az is, hogy az államigazgatási szervek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a támadások elhárítására, a korszerű informatikai megoldások bevezetésére.
 
Keleti Arthur az adatvédelemről és a kibertitkokról szóló hozzászólásában kifejtette: nehéz felismertetni az emberekkel, hogy milyen valódi veszélyek leselkednek rájuk, ha felelőtlenül adják meg kritikus adataikat a weboldalakon. A mai kiberbűnözők ugyanis már nem egyedileg, amatőr módszerekkel törik fel a rendszereket, hanem szervezetten működnek.
 
Általános tapasztalat, hogy a magánemberek és a vállalatok általában alábecsülik számítógépeik és informatikai rendszereik sérülékenységét. Elgondolkodtató, hogy sem a versenyszektorban működő vállalatok nagy részének, sem az állami szféra szereplőinek nincs használható adatmentésük, így egy sikeres kibertámadás után nagyon nehezen vagy egyáltalán nem sikerül újraindítani informatikai rendszereiket.

I Forrás: biztonsagportal.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője