2026. február 5., csütörtök - Ágota

Üzleti hírszerzés és biztonság

Egy telemedicina alkalmazás lett az év applikációja

2021-01-19 1308

A Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett versenyen 2020-ban az Év Applikációja díjat a DokiApp nyerte el. A telemedicina-alkalmazás segítségével a nap bármely időszakában, mindössze pár perc várakozás után konzultálhatunk egy orvossal vagy pszichológussal. A DokiApp tavaly ősszel már begyűjthette a Vodafone Digitális Díj egyik fődíját is.

A DokiApp azután, hogy 2020 őszén megnyerte a társadalmi célú projekteket felkaroló Vodafone Digitális Díj fődíját Digitális Társadalom kategóriában, idén elhozhatta a Magyar Marketing Szövetség Év Applikációja 2020 díjat is, ahová olyan applikációkkal lehetett nevezni, melyek segítik, szórakoztatják vagy bármely más módon támogatják a felhasználókat. A rangsor felállításakor alapvetés volt az innováció és a funkcionalitás is.

A DokiApp számára a 2020-as év a koronavírusról és ezzel párhuzamosan a telemedicina térnyeréséről szólt. Az alkalmazás azért is nyerhette el az év applikációja díjat, mert az egyik legégetőbb problémára nyújt megoldást: segítségével gyorsan vehető igénybe egészségügyi szolgáltatás, orvosi konzultáció. A DokiApp ugyanis egy olyan közcélú telemedicina applikáció, amelyben videótelefonáláson keresztül, pár perces várakozás után konzultálhatunk orvosokkal és pszichológusokkal bárhol, bármikor. A ​szolgáltatás ​okostelefonról és számítógépről is elérhető, így egy betegség vagy panasz jelentkezésekor akár néhány percen belül valódi szakembert kérdezhetünk a problémánkról.

A DokiAppot a páciensek gyakran nem a szakorvosi vizsgálat vagy a hagyományos pszichológiai terápia helyett, hanem ezek mellett veszik igénybe, egyfajta azonnal elérhető útmutatóként - mondta Somogyi Tibor, a DokiApp alapítója, aki szerint ezt mutatja az is, hogy éjszaka is zajlanak videókonzultációk. Somogyi szerint a szolgáltatás tavaszi indulása óta egyre ismertebb a páciensek körében, az év végére több, mint száz sikeres videókonzultációt bonyolítottak el.

Hogy működik?

A DokiAppot kifejezetten egészségügyi konzultációra fejlesztették ki: az applikációban vagy a szolgáltatás weboldalán kiválaszthatjuk, hogy orvossal vagy pszichológussal szeretnénk beszélni, majd az előre felsorolt általános panaszokból kiválaszthatjuk a ránk illőket, emellett pedig szövegesen kifejtve, képpel kiegészítve is megoszthatjuk a problémánkat.

Ezt követően néhány percen belül felkeresi a pácienst az orvos vagy pszichológus, aki kérdések és kamerakép segítségével feltérképezi az állapotot, majd a konzultációt követően írásban foglalja össze a véleményét és a tanácsait a beteg számára. A DokiApp egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell előre időpontot foglalni, vagy napokat várni a szakorvosi véleményre, hiszen a rendszer sajátossága, hogy azonnal (on demand) összeköti a platformon elérhető orvosokat, pszichológusokat a várakozó betegekkel.

A költségeket tekintve a DokiApp szolgáltatása jóval elmarad egy magánorvosi konzultációtól: egy 10-15 perces orvosi konzultáció ára ugyanis 5 ezer forint, egy 20-30 perces pszichológiai konzultáció ára pedig 6 ezer forintba kerül - derül ki a Vodafone közleményéből.

(Forrás: www.napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

More details
Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

More details
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője