Friss hírek

Üzleti hírszerzés és biztonság

Állj félre, Google: a Honeywell megépíthette a világ legerősebb kvantumszámítógépét

Állj félre, Google: a Honeywell megépíthette a világ legerősebb kvantumszámítógépét

Hírfigyelő 20-03-06 4041

A korábban nagyteljesítményű számítógépeivel ismertté vált amerikai Honeywell azt ígéri, a következő hónapokban egy olyan kvantumszámítógépet mutat majd be, amely kétszer erősebb a jelenlegi legerősebbnél.

Amikor az elmúlt év végéhez közeledve azt gondoltuk, hogy már semmilyen komoly technológiai újdonság nem kerül elő az évtized végéig, akkor jött a Google, és ráborította a kétkedőkre az asztalt. Kiderült, a cég mérnökeinek sikerült olyan 53 qubites (kvantumbites) kvantumszámítógépet építeniük, amely elérte a kvantumfölényt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy olyan feladatot sikerült 3 perc alatt megoldania a gépnek, amelyhez a jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépnek több mint 10 ezer évre lenne szüksége.

Ezt a teljesítményt a világon elsőként sikerült összehozniuk, pedig mások is azon dolgoznak, hogy működő és használható kvantumszámítógépet építsenek – elég csak az Amazonra vagy az IBM-re gondolni. Most viszont egy újabb kihívó is feltűnt a színen, és nem kevesebbet állít, mint hogy a világ legerősebb ilyen eszközét sikerült megépíteniük.

A teljes cikk: Állj félre, Google: a Honeywell megépíthette a világ legerősebb kvantumszámítógépét

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka