2026. március 22., vasárnap - Beáta

Üzleti hírszerzés és biztonság

A megyék átnevezése vármegyékké nem csak nagy port kavart a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, de többszáz jogszabály módosítását igényelt. A helyzetet bonyolítja, hogy a…
Új, jelentősen továbbfejlesztett easyE4 vezérlőreléket vezet be az Eaton, az energiagazdálkodás globális vezető vállalata. A frissítés célja, hogy kiszélesítse a lehetséges alkalmazások körét és megfeleljen…
Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig…
Eszkalálódik a kínai-nyugati technológiai konfrontáció: Peking a nyugati érvek mintájára, nyugati technológia használatát tiltotta be otthon, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
A Tesla vezetője, Elon Musk bemutatta, hol tart jelenleg az Optimus névre keresztelt humanoid masina fejlesztése. A világ egyik leggazdagabb embere 2021-ben beszélt először arról,…
A különböző hatóságok rendszeresen ellenőrizhetik a jövőben is nemcsak a multikat, de a mikro-, kis- és középvállalkozásokat egyaránt. Azért, hogy ne érje a cégvezetőket meglepetés,…
A szellemi tulajdon védelme elengedhetetlen a vállalatok számára a versenyelőny megőrzéséhez és a növekedés ösztönzéséhez. 2001 óta április 26-a a szellemi tulajdon világnapja, melynek apropóján…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője