2026. január 17., szombat - Antal

Kereskedelem

A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni…
A SPAR idén is folytatta azon beszállítóinak szakmai képzését, melyek hazai kisvállalkozásként kerültek be termékeikkel az üzletlánc polcaira, és a vállalkozói közösség építésében is segítséget…
A tárcavezető szerint az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként. Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már…
Alig egy héttel azután, hogy René Benko osztrák ingatlanmilliárdos eladta a Kika/Leiner bútoráruházláncot, a kiskereskedő csődeljárást kezdeményez - számolt be Financial Times. A Kika/Leiner új…
Az Obinak egyedül akkor bevétele és adózás utáni nyeresége volt 2022-ben, mint a Praktikernek és a Bauhausnak együttvéve. Ezzel egyértelműen nyeri is a hazai barkácspiac…
Az osztrák Kika/Leiner bútoráruházlánc bezárja áruházainak több mint felét, a mintegy 3500 alkalmazottból pedig 1900-at elbocsátanak. A Kika/Leiner csoport (Leiner Kika Möbelhandels GmbH) új tulajdonosa…
Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője