2025. december 27., szombat - János

Ipar, logisztika

GROB: high-tech technológia az autógyár árnyékában

2024-10-30 1040

Jelentős mérföldkőhöz érkezett el 2024-ben a GROB Hungaria Kft. Magyarország ambiciózus elektromobilitási célkitűzései az e-járművek gyártástechnológiájára szintén nagy hangsúlyt fektető GROB szemében is felértékelte hazánkat. Részben ennek is köszönhető a győri Technológiai és Alkalmazásközpont megalapítása, illetve a kecskeméti telephely várható megnyitása. A megnyitóünnepséget követő nyílt nap az iparági úttörő rendkívül innovatív gyártási és automatizálási rendszereibe is bepillantást engedett.

High-tech technológia épült ki az autógyár árnyékában: így kell időben felkészülni a viharra

A centenáriumához közeledő – 1926-ban alapított – GROB napjainkban leginkább a megmunkálás és az elektromobilitás területére kifejlesztett nagy méretű gyártórendszerek fejlesztéséről és gyártásáról ismert. A cégcsoport már 2016-ban felismerte, hogy az autóipar jövője egyértelműen az e-mobilitás, és konzekvensen ebbe az irányba fordította fejlesztési potenciálját.

Az elektromos járművek alkatrészeinek gyártására és összeszerelésére szolgáló új gépkoncepciók és megoldások kifejlesztésével időben felkészült az autóipart éppen napjainkban megrázó változásokra; nemcsak az álló- és forgórészgyártáshoz, hanem az akkumulátorgyártáshoz és azok összeszereléséhez is kínál megoldásokat. A forgácsolás terén a nagy méretű alkatrészek feldolgozásához is új gépmodelleket állított csatasorba. A szerszámgépipart érzékenyen érintő autóipari megtorpanás így kevésbé érintette a hazai GROB leányvállalatot, és a cégcsoport nemzetközi viszonylatban nagyon jó eredményeket ért el mind ez idáig. A világszerte több mint 9 000 alkalmazottat foglalkoztató, éves szinten 1,8 milliárd euró árbevételt elérő GROB az élő bizonyíték arra, hogy az európai autóipari beszállítók, valamint a gép- és technológiabeszállítók óriási potenciállal rendelkeznek, de a fémiparnak a korszellemnek megfelelően kell változnia.

A hőskortól a jövőbeli célokig

A GROB magyarországi sikertörténete 1993-ban vette kezdetét az első GROB gyártósor – egy ZK1 – az Audi Hungaria Zrt.-nél történő telepítésével. Ez az együttműködés vezetett a GROB Hungaria Kft. 2011. augusztus 11-én történt megalapításához. Az Audi gyár közvetlen szomszédságában megtelepült hazai képviselet számára a mai napig a sikerek egyik alapkövét jelenti a német autógyártó. 2012 januárjától egy 10 főből álló dedikált GROB-csapat szinte kizárólag az Audival való együttműködésre összpontosított. 2020-ra a képviselet 16 alkalmazottal önálló leányvállalattá nőtte ki magát, 2022-ben pedig az alkatrészszállítás mellett az univerzális gépek értékesítése is elindult idehaza.

A megnyitóünnepséget 2024. október 11-én egy nyílt nap követte, amelynek során a vállalat szakértői mutatták a legújabb fejlesztéseket az e-mobilitás, a digitalizáció és az additív gyártás területein

2024: egy újabb mérföldkő a GROB magyarországi történetében

A 42 főt foglalkoztató GROB Hungaria Kft. új Technológiai és Alkalmazásközpont (Technologie- und Anwendungszentrum, röviden TAZ) 2024. szeptember 1-i megnyitása nemcsak arra ad lehetőséget, hogy helyben, élőben mutassák be a technológiákat, hanem arra is, hogy jelentősen bővítsék a régiós ügyfeleknek szánt szolgáltatásokat és képzési lehetőségeket. A GROB még idén egy másik telephely megnyitását is tervezi Kecskeméten, hogy megerősítse az együttműködést a Mercedes-Benzzel. Ez egy fontos stratégiai lépés lesz a dél-magyarországi jelenlét bővítése és további piaci szegmensek megnyitása érdekében.

„Nemcsak a csapatunkat szeretnénk megerősíteni minden területen – különösen a műszaki szervizszolgáltatás és a képzés terén –, de egy expressz raktár létrehozását és az alkatrészjavítás lehetőségét is vizsgáljuk – jelentette ki Michael Illgen, a GROB Hungaria Kft. ügyvezetője. – Emellett partnerként kívánunk megjelenni a duális képzésben, és tovább szeretnénk mélyíteni kapcsolatainkat a hazai ügyfeleinkkel.”

Nyílt nap: betekintés az innovatív technológiákba

A megnyitóünnepséget 2024. október 11-én egy nyílt nap követte, amelynek során a vállalat szakértői mutatták a legújabb fejlesztéseket az e-mobilitás, a digitalizáció és az additív gyártás területein. Hét partnercég (Emuge Franken, Haimer, Iscar, Mapal, OpenMind, Schunk, Horn) is felvonultatta idevágó technológiai innovációit. A látogatók többek között az 5 tengelyes G350 univerzális megmunkálóközpontot is megismerhették élő megmunkálás közben.

Az 5 tengelyes univerzális gépek fejlesztése során a GROB mérnökei hűek maradtak a jól bevált fejlesztési irányvonalukhoz. A rendszergép üzletágban szerzett széles körű tapasztalataik lehetővé tették, hogy nemcsak a gépek alapkoncepcióját, hanem minden fontosabb alkatrészt, például a főorsót, a palettacserélőt, az A/B körasztalokat, a szerszámtárat és a gépburkolatot is házon belül fejlesszék. Az eredmény egy nagy pontosságú és kifinomult 5 tengelyes horizontális megmunkálóközpont lett, amely könnyedén tesz eleget a megmunkálási kihívásoknak, és meggyőzően tükrözi vissza a GROB technológiai kompetenciáját. A G350 így a repülőgépgyártástól kezdve a gépgyártáson és az autóiparon át az orvostechnikáig iparágak széles skálájában kiválóan alkalmazható.

További részletek a gyartasmonitor.hu oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője