2025. december 3., szerda - Ferenc

Eseményfigyelő

Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket,…
Az emberek számára már hosszú évezredek óta fontos, hogy az emlékeket valamilyen formában megőrizhesse. Az idő múlásával rengeteg változatos módon igyekeztünk nyomot hagyni: ilyen eszköz…
A Szeged IGF a legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáresemény Magyarországon, mely a gitár kiváló művészeit és színes programokat hoz el a világ…
Madame Tussauds Budapest a világ 24. Madame Tussauds produkciója. A kiállítás a belvárosi Palazzo Dorottyában nyílt meg május 25-én. A turisztikai látványosság 51 magyar és…
Frekventált helyen, a IX. kerületi Lurdy Házban nyitott meg Magyarország és a főváros első mászó akadémiája, ahol változatos falakkal, összesen 150-200 folyamatosan újuló boulderekkel (mászó…
Ismét látogatható a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda legfelső szintjén található Széchenyi Pálmaház, ahol megújult szolgáltatásokkal várják a pihenni vágyókat.
Interaktív játékok, festménykiállítás és ajándékbolt különleges cicafajták doromboló társaságában!

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője